„A csecsemők születésüktől fogva kezdik tapasztalni bontakozó önérzékelésüket (sense of self). Eleve úgy vannak megszerkesztve, hogy tudomást szerezhessenek az önszervező folyamatokról. Sohasem élnek át olyan időszakot, amelyben önmaguk s mások nem különülnek el. Sem a kezdet kezdetén, sem a csecsemőkor bármely időpontjában nem keverik össze magukat a másik személlyel. Arra is fel vannak készítve, hogy különlegesen érzékenyek legyenek a külső társas eseményekre, és sohasem élnek át autisztikus jellegű korszakot.A 2-6. hónapig tartó időszak alatt a csecsemők megszilárdítják önmaguk bensejének (szelfmagjuknak) érzetét, mint különálló, összetartozó, körülhatárolt, fizikális egységet, amely a saját hatóerő, a saját érzelmek és az időbeli folytonosság érzékelésével jár együtt. Nincs olyan szakasz, amelyet valamiféle szimbiózis jellemez. A durván 9-18. hónapig tartó életszakasz elsődlegesen nem arra szolgál, hogy a függetlenség vagy az autonómia vagy az individuáció fejlődésbeli feladatát megoldja – vagyis hogy a gyermek elszakadjon és megszabaduljon az elsődleges gondviselőtől. Ugyanilyen mértékben szolgálja azt, hogy valaki mással interszubjektív egyesülést keressen és teremtsen, amiben ebben az életkorban nyílik lehetősége. Ez a folyamat annak felismerését jelenti, hogy az ember szubjektív élete – lelki tartalmai és érzelmi sajátságai megoszthatók másokkal. Miközben tehát az elkülönülés sikeresen folyhat a személyes tapasztalatszerzés egyes területein, ugyanabban az időben a másikkal való együttlét új formái is fejlődésnek indulnak a szelfmagunkról szerzett tapasztalat, a szelfélmény más tartományaiban.” (Stern: A csecsemő személyközi világa, 19-20. o.)
Mindez azért érdekes számunkra, anya-magzat kapcsolatanalízissel foglalkozók számára, mert összhangban van azzal az intelligens magzat-képpel, ami munkánk alapja. Elég nagy ellentmondás lenne aközött, ha arra bátorítanánk a kismamákat, hogy bátran merjék megtapasztalni kisbabák egyéniségét, hogy megtapasztalhassa elkülönültségét (Raffai szerint ez prevenciós jelleggel megakadályozza a későbbi pszichotikus zavarokat, így a differenciálódás elősegítése az anya-magzat kapcsolatanalízis egyik legfontosabb célja), és aközött, hogy a klasszikus pszichoanalitikus elméletek (pl. Mahler) szerint a baba első hónapjaiban vagy egyáltalán nincs tudatában létezésének és a környezetével való kapcsolatnak (autisztikus fázis), vagy össze van olvadva az anyával (szimbiózis). Ha a mahleri elmélet megállná a helyét, a babának születésekor vissza kellene zuhannia a fejlődésben (jó nagyot!). Szerencsére a mai kutatási eredmények inkább a fenti idézetben foglaltakat igazolják, tehát van értelme fejleszteni a baba önérzékelését és kapcsolati mintázatait már odabent az anyaméhben is.