Bár arról már írtam, mire jó és milyen jó a Hellinger-féle családállítás, a legalapvetőbb dologról nem esett szó: hogy hogyan is néz ki ez a gyakorlatban.

A családállítás (ideális esetben) csoportban történik, bár nem lehetetlen (csak nehezebb) egyéni terápia keretein keresztül is alkalmazni a módszert. Az a személy, aki családjával és személyes életével kapcsolatos nehézségeibe kíván bepillantást nyerni, a családállítás során – néhány alapvető információ megadását követően – kiválasztja a csoport tagjai közül azokat, akik családja tagjait, vagy bármilyen számára fontos személyes értéket személyesítenek meg, és spontán módon elhelyezi őket a helyiségben. A megszemélyesítők visszautasíthatják a szerepet, ha viszont elfogadják, az a kérés feléjük, hogy hagyják a személyiségüket és a racionális gondolkodást a széken, és adják át magukat spontán feltörő érzéseiknek és testérzeteiknek. Ami ezek után következik, az az embernek azon csodálatos, tudattalan képessége, hogy érzékeli, “veszi” a kapcsolatok felszíne alatt húzódó energiahálót – és amikor ez tudatossá válik – megteremti a harmonizáció lehetőségét a kommunikáción keresztül. A résztvevők kijelölése egy-egy családtag (vagy absztrakt entitás) szerepének eljátszására spontán történik – de nem véletlenül. Az „állítást” követően sokan arról számolnak be, hogy az a probléma és az a helyzet, amelybe a kiválasztás révén kerültek kísértetiesen hasonlít a saját élethelyzetükre. Így tehát mindenki „dolgozik” – az is profitál egy-egy konstellációból, aki csak szereplőként vesz részt benne. A módszer hasonlít a pszichodrámára annyiban, hogy szerepeket játszunk – itt azonban sokkal inkább megtörténik egy másik identitás felvétele. Egy olyan energiamezőbe kerülnek a szereplők, amely önálló életre kelti a bábokat. A terapeuta folyamatosan kérdezi a térben állókat arról, hogy hogyan érzik magukat. Vizsgálják, hogy más pozícióba helyezve javul-e a közérzetük. Mindeközben a kliens látszólag kívülállóként szemléli az eseményeket, csak a végén veszi vissza saját szerepét az őt megtestesítőtől. Hellinger azonban nagyon is aktívnak tartja a kliens részvételét. (Hellinger-Hövel, 2002) Hát persze, hiszen az ő lélektani valósága jelenik meg abban a térben, és az ott zajló mozgások az ő lelkében vezetnek változásokhoz -ha hagyja. Hisz ellenállni itt is lehet. De aki eljut egy családállításra, az szerintem már megérett arra, hogy hagyja átalakulni a régi mintáit.