A bejegyzés alapjául szolgáló cikk szerzője azzal az anomáliával kezdi, hogy a pszichológus szakma sokat foglalkozik a nárcisztikus személyiségzavarral, annál kevesebbet azonban az áldozatokkal. Sajnos valóban nincs hivatalos diagnosztikai kategória a nárcisztikus abúzus elszenvedőinek a mentális problémáinak a leírására. Egyes szerzők utalnak rá Nárcisztikus Áldozat Szindrómaként, vagy Traumával kapcsolatos Nárcisztikus Tünetekként, Poszttraumatikus Nárcisztikus Zavarként, de általában a komplex PTSD egy speciális eseteként kezelik és nem kap külön figyelmet. (Mellesleg a C-PTSD, a krónikus, hosszan tartó, többféle bántalmazástól kialakuló mentális zavar is csak most kezd beépülni a hivatalos nomenklatúrába, a DSM V előtt nem létezett ilyen diagnosztikai kategória.)

Eygetértek a cikk szerzőjével, hogy óriási jelentősége lenne, ha a klinikusok számára ez egy elismert és könnyebben felismerhető jelenség lenne, mert jelen pillanatban nem veszik elég komolyan a bántalmazás súlyosságát. Az áldozatok sokszor tovább traumatizálódnak azáltal, hogy nekik kell bizonygatniuk azt a körmönfont és nehezen tetten érhető abúzust, ami körüllengi az életüket és hát a problémáik jelentős része épp abból fakad, hogy ők sem veszik észre, hogy bántalmazásnak vannak kitéve.

A cikk felsorol néhány tünetet, amelyek nárcisztikus abúzus esetén jellemzőek. Ezek átfedést mutatnak több mentális zavarral, nem javaslom senkinek, hogy magát diagnosztizálja, de az fontos, hogy felismerjétek, hogy a panaszaitok eredendő oka lehet az a (sokszor burkolt) bántalmazás, amiben akár most, akár gyerekkorotokban részetek volt.