“A születést nem lehet újraélni, csak az emlékét.” – mondja Leonard Orr (2002).
És ez bizony tagadhatatlan, akármilyen gyógyító módszerrel próbálkozunk is a születésünk által okozott érzelmi blokk feloldásában vagy egy számunkra nem túl boldogító alapminta átírásában.
A születésnek mindig csak emléktöredékei tudnak felszínre bukkanni – legyen az a várandósság alatt újraaktiválódott pre-, és perinatális élmények spontán – vagy kísért – feldolgozása, születésfeldolgozó csoport, ahol helye és ideje van az emlékezésnek, vagy maga a Rebirthing, ami – ahogy a neve is sugallja – olyan transzállapotot hoz létre, ahol a testemlékezet hozza felszínre a szorító, nyomó, fullasztó érzeteket és az ezekhez kapcsolódó félelmet, magányt, frusztrációt.
Persze nincs “tuti” módszer, ami biztosan és kizárólagosan megoldaná a születésünkre visszavezethető elakadásokat. A gyógyulás bármilyen – spontán fellépő – körülmények között is végbemehet, amikor az elme és a test meg meri engedni magának, hogy gyógyuljon. Igaz, hogy ehhez az ellazult, a félelmekkel szembenézni merő állapot elérésében tud segíteni a légzés, vagy pszichológus szakember, illetve egy olyan élethelyzet, ami hormonálisan és érzelmileg is “más állapotba” juttatja az ember(lányá)t.
Azt is fontos tudni (ami csodaváró kultúránkban, ahol könnyen és gyorsan szállítható megoldásokat keresünk), hogy a születési trauma nem oldható fel egyszerre. Az anya-magzat kapcsolatanalízis tapasztalatai azt mutatják, hogy több ülésen keresztül is beszűrődhetnek az anya saját perinatális élményei, sőt, az élményfeldolgozás a második és harmadik várandósság alatt is folytatódik, tehát még ekkorra is “marad” mit újraélni. (forrás: Raffai, szóbeli közlés) Igaz ez a rebirthingre is, ahol a szülés-születés témaköre több ülésen keresztül végigvonulhat.