A várandósság időszaka nem csak passzív várakozás lehet, hanem olyan aktív „munka” is, amely a gyermek megérkezésére egy – a szülőszerepre lelkileg felkészült, tudatos – anyát/apát formál.
Ennek része az öntudatlanul átörökölt szülőminták felülvizsgálata, ahol előre szembesülhetünk azzal, mi az, amit átvettünk a saját felmenőink működésmódjaiból, értékeiből, elveiből a szülőség kapcsán. Természetesen nem ezek elvetésére van szükség, elég csak tudatosításuk annak érdekében, hogy ne automatikusan sodródjunk mi is tovább azon a csapáson, amit az előttük járók kitapostak, hanem legyen lehetőségünk esetlegesen az ő hibáikból tanulni és azokat nem utánuk csinálni.
Ide tartozik azonban a saját élettörténetünkkel való szembesülés is, hiszen már a pocakban lévő babának is saját története van azáltal, hogy milyen vágyak-fantáziák és esetlegesen előző traumák előzték meg a fogantatását. Ha szeretnénk, hogy a gyermekünk valóban tiszta lappal indulhasson az életbe, érdemes felgöngyölíteni a szálakat még érkezése előtt – a megszületésig még nagyon sok mindent meg lehet oldani úgy, hogy annak áldásos hatását a magzat fel tudja venni az anyával való nagyon szoros kötelék révén.
Leff (1993) ezért tartja a szülést egyenesen az anya személyes újjászületésének, ahol a baba méhben történő fizikai fejlődését párhuzamba állítja az anya pszichés gesztációjával.