Anya-magzat kapcsolatanalízisnél fontos tisztázni korábbi veszteségeket. Ide nem csak a halvaszülés, vetélés tartozik, hanem az abortusz is. Egy ilyen trauma – még ha az anya ezt nem is élte meg annak tudatos szinten – komolyan akadályozhatja az anya-gyermek között spontán áramló szeretetkapcsolatot. Egyrészt az anyai (akár tudattalan) bűntudat, másrészt a magzat „túlélő”-szindrómája miatt.

Akár tudatos, akár nem, az anya azt élheti meg, „hogy valami csodálatosat semmisített meg, ami életének értelmet adhatott volna, ami földi céljává válhatott volna. Érzi, hogy feláldozta valami csekélyebb értékért, valami részcélért. Ez a természetnek olyan vastörvénye, amely mélyen gyökerezik az emberi lelkiismeretben.” (Wanda Poltawska: Az abortusz lelki következményei, A Post-Abortus-Syndrome,., In: Miért sírsz Mirjam? Az abortuszt követő szenvedésről, @nya-ország 3., Alfa Szövetség, 2000, 2001, 105.o)

A magzat, aki érzékeli korábbi traumák jelenlétét a méhben, megéli annak a súlyát, hogy „miért pont ő” maradhat életben. Marie Peters Ney szerint hasonló érzéseket élhetnek meg azok, akiknek a családjában abortusz fordult elő (in: Miért sírsz Mirjam? Az abortuszt követő szenvedésről, @nya-ország 3., Alfa Szövetség, 2000, 2001):

• · „Nem kellett volna életben maradnom, én is felelős vagyok a testvérem haláláért.”
• · „Élni akarok ugyan, de valami iszonyatos dolog történik majd velem.”
• · „Bár a szüleim azt állítják, hogy szeretnek, én nem tudom elhinni.”

Az alapvető egzisztenciális bizalmatlanság és félelem, illetve az arra való képtelenség, hogy feltétlen szeretetet éljenek meg, komolyan akadályozza az egészséges lelki fejlődést. Segítsünk ezeknek a kisbabáknak azzal, hogy szembenézünk tetteink lelki következményeivel! Lehet, hogy fájdalmas folyamat, de ezzel mi vállaljuk a felelősséget és nem hárítjuk át a babára.