Többek között ez vezet ahhoz az idealizált képhez, ami mai napig sok emberben él, hogy az anyaméhben levés paradicsomi állapotnak számít.
Ferenczi, a 20. század első felének analitikusa is arról ír, hogy a mindenhatósági érzés (amit pl. egy kicsi gyerek megél) nem légből kapott, hiszen magzatként ez egy alapélmény. (Raffai, 2002)
De valóban maradéktalanul kielégülnek a magzat szükségletei? Hisz még orvosilag is tetten érhető, ha elégtelen az áramlás, a méhlepény “elöregedett”, a baba nem fejlődik megfelelően. Ennek számos oka lehet, jó része feltételezhetően pszichés.
Nyilvánvalónak tűnik, hogy maga a tünet – az akadályozott energiacsere – kapcsolati zavart jelez. Mi akadályozhatja meg az anyát abban, hogy táplálja gyermekét? Sokszor az anyaszereppel van gond, valamiért az anya félve ad, saját egyensúlyi rendszerét veszélyezteti a magzat.
Fontos megjegyeznem, hogy mindez tudattalan szinten zajlik, hiszen ha az anyában tudatos lenne a probléma, nem kellene a testnek jeleznie (ez minden pszichoszomatikus folyamatra igaz).
A probléma orvoslása – nem csak az ok feltárásáé, hanem a következmények mérsékléséé – is történhet lélektani eszközökkel. Az egyik kismama például azt tapasztalta kapcsolatfelvétel közben, hogy a méhlepénye elég száraz. Melléállított hát egy kertészt, hogy az éjjel-nappal locsolgassa (akkor is, amikor ő figyelmét a külvilágra irányítja). Legközelebbi “látogatásakor” már cserjék sarjadtak és élnék zölddé vált a fű… A pozitív eredményt az ultrahang is visszaigazolta. Egy másik anyuka azzal érkezett, hogy a bal oldali artéria szűkülete miatt a magzat vérellátása nem megfelelő a vizsgálatok tanúsága szerint. Ez a probléma – egy alapos beszélgetés, és az azt követő belső utazást követően – már a második alkalomra megszűnt.
Miért fontos ezzel foglalkozni? Azért, mert ez egy olyan alapélmény a magzat számára, ami meghatározza, hogyan szervezi később tapasztalatait. Grof perinatális (születés körüli) mátrixokat írt le, azaz 4 típusba sorolta a születés során megélt testi és lelki szinten szerzett tapasztalatokat. (Ezek közül az első a magzati lét élményvilága: kliensei nem csak jó, óceanisztikus élményeket hoztak felszínre, de fenyegetőeket, nyomasztóakat is. Ennek Grof szerint lehet konkrét oka (pl. vetélésveszély vagy abortuszkísérlet), de az anya testének mérgezettségi állapota is. (Grof, 2008)
Mivel a kapcsolatanalízis során a saját magzati élmények újraélése is megtörténik, én magam egyszerre érzékeltem kisbabámat, aki tiszta, áttetsző, fénnyel teli magzatburokban lebegett, és saját magzati énemet, amint egy “trágyalészerű” sötét, nyomasztó helyen rendkívül rossz közérzettel küszködik minden lélegzetvételért. Édesanyámtól tudom, hogy várandóssága idején egy olyan irodában dolgozott, ahol vágni lehetett a füstöt, mert abban az időben nem figyeltek oda a passzív dohányzás egészségkárosító hatására. Hogy hogyan nyilvánulhat meg egy ilyen hatás a későbbi életben? Jómagam életem egy jelentős korszakát – lelki fejlődésemnek azt a részét, ahol még szinte magzati öntudatlanságban leledztem – töltöttem láncdohányosként. Úgy tűnik, újra kellett élnem ezt az időszakot (Freud ismerte fel az ismétlési kényszert, mint öngyógyító törekvést), és kellett egyfajta lelki újjászületés (amit sok-sok önismereti munkával és természetesen rebirthing légzéssel értem el), hogy végleg le tudjam tenni a cigarettát.