Ahogy azt az érzelemszabályozásidegrendszeri folyamatairól korábban írtam, a krónikus stressznek kitett idegrendszermáshogy reagálja le a veszélyhelyzetet. Az érvelés egyszerűsége kedvéért soroljuk  a komplex traumatizáció kategóriájába a mérgező emberekkel való szoros kapcsolatot, hiszen sosem lehet tudni, milyen húzással állnak elő. Ez a fajta készenlét önmagában, de együttesen azokkal a fájó, ártó beszólásokkal, bántásokkal, cserbenhagyás-élményekkel, átverésekkel különösen kimeríti a krónikus stressz fogalmát.

Az ilyen, normális kihívásoktól eltérő, megterhelő és hosszan fennálló eseményekre adott traumás stresszválasz egyik jellemzője, hogy nem áll le magától, vagy legalábbis nagyon elhúzódik, illetve tévutakra visz azzal kapcsolatban, hogy mi segíthetne az egyensúlyi állapot helyreállításához.

Amire szükség van, az az önszabályozás, amely annyit tesz, hogy az automatikusan beinduló érzelmi, viselkedéses, gondolkodási és sokszor fiziológiai folyamatok fölött visszaveszem a kontrollt. Ehhez az akaraterőn kívül annak a tudatossága kell, hogy kénytelen vagyok IQ-ból besegíteni az idegrendszer harmonizálásába, mert az sajnos félre lett hangolva és magától csak nagyon nehezen fog helyreállni. (Aktuálisan fennálló mérgező környezet esetén pedig mire végre valahára megnyugszol, újra történik valami). A ’felülről lefelé’, azaz az agykéreg felől ható szabályozás elengedhetetlen feltétele, hogy felismerjem, hogy stresszhelyzetben vagyok.

Olyan banálisnak tűnhet, ha egy pszichológus azzal szeretne „molyolni” veled, hogy azonosítsátok be az érzelmeket, amiket például beszélgetés közben vagy a történések idején átéltek. Pedig a nagyon globális „jó”, „rossz” érzetek finomítása, megkülönböztetési képessége elengedhetetlen ahhoz, hogy lépéseket tudj tenni a saját lelkiállapotod rendezéséhez. Egy ilyen pszichológiai intervenció nem látványos, de a traumából való gyógyulásod szempontjából jelentős korrekciós élmény lehet, hiszen éppen ellentétes az érzéseid, tapasztalataid semmibe vételével és elbagatellizálásával, amit egy érvénytelenítő környezetben megtapasztalhattál. Ráadásul az önmagaddal való együttérzésre is alkalmat teremt, ha megérted, mit érzel és miért, az miben nyilvánul meg és milyen cselekvésre motivál. A ’lentről felfelé’ szabályozásra példa, hogy a zsigeri érzéseidet tekinted visszajelzésnek és ezek befolyásolásával nyugtatod meg magad (klasszikus példa pánikrohamban papírzacskóba lélegezni), vagy hogy olyan érzékszervi ingerekben részesíted magad, ami megnyugtató hatással van az idegrendszeredre, például kismacskát simogatsz (tapintás) finom ételt eszel ((ízlelés), kellemes illatot szaglászol (illóolaj, tea, parfüm, stb. – szaglás), rendet raksz, hogy gyönyörködhess egy szép lakás esztétikájában (látás), beraksz valamilyen vidám, pörgős, vagy épp relaxáló zenét (hallás), stb.

Marsha Linehan (2010) dolgozta ki az egyik legtöbbet vizsgált érzelemszabályozási készségfejlesztési programot, amely minden érzelemszabályozási problémával rendelkező populációnál hatékonynak bizonyult. Ha látsz valahol induló DBT-csoportot, amihez csatlakozni tudsz, jó szívvel ajánlom. Olyasmi, mintha nyelvtanfolyamra járnál, de a kiegyensúlyozottság-élményedhez fogsz készségeket elsajátítani. Itt is kulcs a gyakorlás, az érzelemszabályozási problémák az idegrendszer elhangolásából fakadnak, így olyan, mintha újra kellene huzaloznod az agyadat. Ez lehetséges, de nagyon sok ismétlés kell hozzá.

Úgyhogy könnyű-gyors megoldás nincs, sajnálom. Miért is lenne, ha a bántalmazás is sokáig tartott? Úgyhogy ne légy türelmetlen magaddal, hogy nem tudsz csak úgy túl lenni rajta. És légy óvatos azokkal, akik ezt várnák tőled, hisz az annyit tesz, hogy nem látják át, miben vagy és ez mivel jár.

Egyik bölcs kliensem így fakadt ki egyszer: „Nem igazság, hogy nekem kell rendbehozni, amit nem én rontottam el.” Igaza van. De van más választása?