Hadd idézzem Leonard Orr, a rebirthing-légzés kidolgozójának saját – tudatos légzéssel visszanyert – emlékeit saját magzati létéről és születési traumájáról:

“Fel tudtam idézni, ahogy megérkezem anyám méhébe és emlékeztem, mennyire izgatott vagyok, hogy visszatértem a fizikai világba. De örömem hamar elpárolgott, amikor rájöttem, hogy nem látnak szívesen. Amikor anyám rájött terhessége második vagy harmadik hónapjában, hogy ott vagyok, nagyon kiborult. Ekkor kezdődtek szenvedéseim ebben az Életben. Később rájöttem, hogy az egyetlen módja annak, hogy anyám örömére tegyek, ha eltűnök – azaz megölöm magam. Az én szemszögemből anyát szeretni azzal volt egyenlő, ha meghalok, hogy a kedvére tegyek. Megpróbáltam felakasztani magam a köldökzsinórra. Sikertelen kísérlet volt. Faros szülés következett, ahol a köldökzsinór szorosan a nyakam köré volt tekeredve háromszorosan. Születéskor olyan közel voltam a halálhoz, amennyire csak lehetséges, anélkül, hogy ténylegesen meghaltam volna. (…) Kínzást éltem meg, féltem, bántottak. Sok mindent átéltem a rebirthing-légzéseimen a méhben töltött időszakból, a születésemből és a csecsemőkoromból. Soha nem éreztem magam otthon a családomban, és ez ma is így van többnyire. Évekig allergiás voltam, de a légzés meggyógyította.” (Orr, 2002, 27.o.)