Ha félelem nélkül élhetnénk, olyan könnyed lenne a létezésünk, amit elképzelni sem tudunk. De nem tudjuk elképzelni, mert mindannyian, kivétel nélkül, akár tudunk róla, akár nem, rengeteg félelmet hordozunk. Minden lépésünket áthatja a bizonytalanságtól, a szeretetlenségtől – és magától a félelemtől való félelem.

Én még a rebirthingtől is féltem. Teljesen lehetetlen volt számomra kísérő nélkül rebirthing-légzést végezni, mert annyira rettegtem. Persze racionálisan fogalmam sem volt mitől, hiszen tudtam, mennyire fantasztikus dolog ez, és veszélyérzetem sem volt. Egyáltalán nem nem tartottam attól, hogy bármi bajom történhetne.
Feltehetően a változás rémisztett, maga az elindulás – ami logikusnak tűnik, ha figyelembe vesszük, hogy 10 hónapra születtem (az én időmben még nem indították be a szülést). Óriási erőfeszítésembe került elkezdenem lélegezni – egész életem szorgosan épített akaraterejének minden morzsájára szükségem volt, hogy belépjek ebbe az ismeretlen birodalomba. Soha, senkit nem láttam még ennyire küzdeni, pedig rengeteg légzést kísértem már végig. Ennek tudatosodása – és kezdődő feloldódása – akkor következett be, amikor egy látó orosz nő, aki a rebirthing-légzésemet vezette, elmesélte utólag, hogy egy angyal állt a fejemnél a légzés elején, és ő segített kitisztítani a fejem annyira a félelem sötét energiájától, hogy el tudjak indulni. Bevallom, nem lepett meg ez az információ. Ismerve belső ellenállásomat, emberfelettinek tűnt a lépés, amit megtettem, amikor beléptem a rebirthing által megnyitott kapun át az ismeretlen földjére. Erre egyedül soha nem lettem volna képes. Áldásnak tartom, isteni ajándéknak, hogy segítséget kaptam ehhez.