Méltatlanul keveset beszélünk róluk, pedig kielégíthetetlen szeretet-, és figyelemhiányukban épp olyan manipulatívak, önzőek és sértődékenyek, mint a nárcisztikusok és arra használják az embereket, hogy magukat vonzónak, bájosnak, élettelinek, karizmatikusnak, nagylelkűnek, melegszívűnek és fantáziadúsnak tarthassák. (MacKinnon és mtsai, 2010). A szexualitás náluk még inkább eszköze annak, hogy elbűvölőnek tűnhessenek a külvilág szemében, bár – éppen úgy, ahogy a nárcisztikus nagyképűségnek is van burkolt, rejtett formája -, a hisztrionikusok néha épp az elfojtott, megtagadott végletét képviselik a szexualitásnak. Mégis, talán innen legmegfoghatóbbak jelenségként: szexuálisan kihívó, flörtölő viselkedésük árulja el őket legkönnyebben, ugyanis a szexualitást árulják azon a piacon, ahol a valuta az elismerés és a figyelem megszerzése.

Nők esetében ennek az a patriarchális kultúra is megágyaz, amely rögzült nemi szerepként bambiszemű kislánytestbe akarja merevíteni a nőket életük végéig. Igaz, épp annyi férfi hisztrionikus van, mint nő, de a sármos Don Juanokat kevésbé kurvázza le a közvélemény kapásból, mint azokat a színes, exhibicionista nőket, akiknek drámai megnyilvánulása sok figyelmet – és nőtársaikból sok irigységet – vált ki.

Irigységre okot adhat a figyelem megszerzésén kívül a gondoskodás megszerzése is, ugyanis ezek az emberek szétszórtak, életvezetésük kaotikus, cselekedeteik impulzívak, ezáltal szükségük van egy olyan dependens kapcsolódásra, ahol a másik elégíti ki a szükségleteiket és gyámoltalan, szeparációra szorongással reagáló viselkedésükkel el is érik, hogy mohó, követelőző vágyaikat a környezetük teljesítse. Ha sztereotíp képekben gondolkozunk, ők az aranykalitkában látszólag boldogan fuvolázó pacsirták. [i]

Hogy mégse vágyjunk erre az Oscar díjas alakításnak is beillő tökéletesnek tűnő látszatéletre, mesélek tovább arról, hogyan alakul úgy a személyiség fejlődése, hogy valaki szeretetvágyát a szexualitásba konvertálva aprópénzre váltja önmagát és emberi kapcsolatait.

Ezeket a kisfiúkat és kislányokat nem szerette az apukája és az anyukája. Használni viszont használta őket a saját vonzóságuk tesztelésére, betolták őket a felnőtt szexualitás terébe még gyermekkorban, de mindenképpen gyerekpozícióból. Az anya vagy versenyeztette a lányát Hófehérke mostohájához hasonlóan „tükröm, tükröm, mondd meg nékem” jelleggel, vagy még súlyosabb esetben saját elfojtott és megtagadott szexuális stafétabotját adta át a lányának idő előtt nem megfelelő viszonyrendszerekben: „feküdj le apáddal, nekem már nincs kedvem”, „nézd csak? szereztem neked apát apád helyett. Ő szeretni fog, meg is simogat, látod?” Ezek a sorskönyvi szülői utasítások azoknál a kisfiúknál is megjelennek, akiket az anya beemel maguk mellé társszerepbe testileg vagy lelkileg hiányzó férfipartnerük helyett. A majomszeretettel szeretett, idealizált, parentifikált gyerekek akkor terelődhetnek még inkább egy hisztrionikus fejlődési útvonalra, ha külső adottságaik is lehetőséget teremtenek a szépség kultuszának működtetésére. Így válik átokká az áldás.

A szexualitás azért is nagy csapda, amibe könnyű belesétálni, mert a szexuális együttlét valóban kötődést helyettesítő stratégia, illetve olyan erős idegélettani hatása van, hogy rendkívül alkalmas a fájdalmas érzések átélésének elkerülésére. A hisztrionikus emberek kezdetben látszólag jó üzletet kötnek, de szépségre és örök fiatalságra épített ingatag légváruk ki van szolgáltatva az idő vasfogának, még akkor is, ha az ösztönös túlélőstratégia jól sikerült és az adottságok kihasználása lehetővé teszi a vastagon kibélelt pénztárcával finanszírozott orvoskozmetikai beavatkozásokat. Ami igazán probléma, az az, hogy ők a szexualitást mások irányítására, nem örömszerzésre használják, így saját magukat tiltják le a szexuális örömökbe való belefeledkezés élményétől. Ezzel egy frigid, örömtelen életre ítélik magukat. Egyéb repedések is keletkeznek idővel a szépen festett homlokzaton, de gondolhatnánk, hogy legyen ez a magánügyük, ha nem tudnánk, hogy a személyiségzavarok sokszor nem a személynek, hanem környezetüknek okoznak szenvedést. Hogy hathat a velük való kapcsolat rombolóan másokra?

Egyrészt körbelengi őket a káosz szele. Kommunikációjuk szubjektív, drámai, túlzó, érzelmileg túláradó (McKinnon és mtsai, 2010) de kimaradnak belőlük fontos részletek. Irtó fárasztó kihámozni a nagy sallangok mögül a gyakorlati életvezetés szempontjából releváns tényeket és az is külön erőfeszítést igényel, hogy ne szippantsák be saját hamis világukba az embert. Mintha jönne egy rózsaszín csillámporos tornádó, amiben jó lenne elveszni, de ha valaha volt már valaki egy másik ember illuzórikus fantáziavilágában, és megélte, milyen veszélyes dolog elveszíteni a kapcsolatot a valósággal, annak azt javaslom, bármennyire is unalmas a gyakorlati élet valamilyen szürke részletébe kapaszkodni, érdemes fél lábbal mindig a valóságban tartani magunkat – miheztartás végett.

Az átverés egyik nagyon fontos területe, hogy nem képesek a valódi intimitásra, a szeretet és bensőségesség átélésére, miközben buja viselkedésükkel ezt a látszatot keltik. Az érzelmi közelséget fizikai közelséggel helyettesítik, a látszólagos melegség pedig ingatag, nem tartós. A szexuális élet sem a fizikai örömszerzést szolgálja, hanem azt a célt, hogy elnyerje mások szeretetét. (MacKinnon és mtsai, 2010).

Egy hisztrionikus személy párkapcsolata sokkal inkább hasonlít egy szülő-gyermek kapcsolatra, mint egyenrangú felnőtt, felelősségteljes emberek kapcsolatára.  Az „aranyos kislány” feleség szórakoztatja és elbűvöli apafigura férjét a gyámolításért és védelemért cserébe, ez azonban a szexualitás hosszú távú ellehetetlenedéséhez vezethet, ha csak egy kicsi normalitás is szorul egy hisztrionikus társ partnerébe. (A szex ugyanis nem adekvát szülő-gyermek kapcsolatban. Jegyezzük meg zárójelben, biztos, ami biztos.) És mivel az egész szerződés a szexuális kémiára épült, látható, hogy ez a kényes patológiás egyensúly egy ponton borulni fog. Ha megint a legegyszerűbb forgatókönyvet nézzük, és a hisztrionikus házasságában ellehetetlenül a szex, a társ két rossz körül választhat. Kilép a házasságából, hogy kielégítőbb felnőtt kapcsolatban élhessen, de ezzel kiszolgáltatja magát egy önmagát önállóan életképtelennek mutató társ bűntudatkeltésének, vagy épp ebből a bűntudatból kifolyólag, hogy „gyermeket nem hagyunk magára”, benne reked egy csapdahelyzetben ahol saját jogos szükségleteit áldozza fel.

Nem csak a szexualitás esik áldozatul, hanem egy olyan élet is, ahol vannak annak határai, hogy mennyire kell felelősséget vállalni egy másik emberért. A hisztrionikusokat szórakoztatni kell, mert belső ürességük folyamatosan külső ingerlést igényel, ezek nélkül frusztráltak és panaszkodóak. Döntéseiket és azok következményeit másokra hárítják. Ugyanakkor nagyon nehéz nekik segíteni, mivel nem együttműködőek, a szabályok rájuk nem vonatkoznak, ha az nekik nem kényelmes, és önmagukért felelősséget vállaló erőfeszítéseket sem tesznek helyzetük javítására.

Ezek nem túl jó hírek, tudom. De a parazita, éretlen emberekkel való bánásmód kulcsa a megértés. A mérgező, bántalmazó emberek pszichopatológiájának megértése nem a címkézés és ítélkezés miatt fontos, hanem azért, hogy működésük megértése lehetővé tegye a megfelelő pszichológiai védekezést az ártalmas megnyilvánulásoktól. Ebben az értelemben fontosnak tartom leszögezni, hogy mindegy, hogy valaki antiszociális, nárcisztikus, hisztrionikus vagy borderline. A lényeg az, hogy megértsük, miért viselkedik úgy, ahogy. Ez segíthet abban, hogy lehessen kezelni őket és a velük kapcsolatos nehéz helyzeteket.

Irodalom:
MacKinnon, Michels, Buckley (2010): Pszichiátriai interjú a klinikai gyakorlatban, Lélekben Otthon Könyvek, Oriold és Tsai, Budapest

Fotó: Pixabay

---