Bejegyzésem címét Müller Pétertől (2009) kölcsönöztem, ugyanis ezzel a két szóval nagyon pontosan megfogalmazza a hagyományos akadémikus pszichológia és a transzperszonális pszichológia közti különbséget. Gondviselés című könyvében nagyon szépen elmagyarázza, hogy az a szint, ameddig a hagyományos beszélgetős, értelmezős, elemzős pszichológia el tud jutni, csak a felszínt kaparássza.
A léleknél, vagyis a pszichénél is mélyebb helyen dőlnek el néha életünk sorsdöntő dolgai. (270.o.)
A transzperszonális pszichológia erre a mély helyre akar eljutni azzal, hogy nem a “fedőtörténetet” keresi, az aktuális ok-okozati viszonyokat, konfliktusokat, érzelmeket, hanem “Magasabb rendű énünkkel” keresi a kapcsolatot a helyes orientáció (újra) megtalálása érdekében. Müller Péter ezt nevezi igazi önismeretnek. Egyetértek.