Az anya-magzat kapcsolatanalízis általam alkotott meghatározása a következő: Módosult tudatállapotban végzett egyéni pszichés munka, melynek során a kismama speciális szempontból (a várandósága kapcsán) lép kapcsolatba a tudattalan folyamataival annak érdekében, hogy az anyasága kibontakoztatása mentén megismerje a kisbabáját, és kölcsönös kommunikációval ezt a kapcsolatot folyamatosan építse és a magzat személyiségfejlődését elősegítse.

A baba-mama kapcsolat az anya intrapszichés konfliktusainak, elakadásainak a feloldódása mentén fejlődik, ezáltal valódi ismerkedés történik, nem az anyai vágyak és fantáziák kivetítéséről van szó. Ezeknek a projekcióknak a felismerése és visszavonása kívülálló szakember segítségét igénylik.

Szupportív, azaz támogató folyamatról van szó, nem feltáró terápiáról: Az anya-magzat kapcsolatanalízis egyrészt rendkívüli „lehetőség a tudattalan folyamatok korrekciójára, az anya és magzata kapcsolatának fejlesztésére és az analízisben résztvevők személyiségének fejlesztésére” (Gergely, 2008), ugyanakkor sok mindent nem most kell/lehet megoldani.

A módosult tudatállapotban végzett munka azért játszik központi szerepet a módszerben, mert az anya testérzetek formájában tárolt magzati élményeihez csak így lehet hozzáférni. Különbség van az intrauterin analógiás gondolkodás és az extrauterin kognitív gondolkodás között: későbbi életünkben képtelenek vagyunk szándékosan reprodukálni az eme időszakból származó emlékeinket. Az emlékek testi szinten léteznek, ám tudatos dekódolásuk közvetlenül nem lehetséges. (Tassin, 1998, idézi Blazy, 1998; Raffai, 1999) Az anya és magzata között mediátorként működnek azon testérzetek, melyek az anya saját intrauterin életének élményvilágát is magukba foglalják. Ezek a testérzetek aztán áttevődnek a magzatra, mint fizikai reprezentációk és így adják szelfünk magjait. (Raffai, 1995, 1999).