Mert a baba is érez. Sokáig tartotta magát a tévhit, hogy az újszülött nem érez fájdalmat. Raffai Megfogantam, tehát vagyok, illetve a Raffai-Hidas-Vollner Lelki köldökzsinór kötetei részletesen ismertetik azokat a tudományos kísérleteket, amelyek nemhogy ennek ellenkezőjét bizonyítják, hanem azt is igazolják, hogy már a magzat is teljesen funkcióképes érzékelőrendszerrel rendelkezik, amibe a fájdalomérzet is beletartozik. Hogy ezt a köztudat mégsem veszi elég komolyan, arra nemrég a kozmetikusomnál döbbentem rá, amikor elhangzott az a mondat „kicsi korban kell kilyukasztani a kislányok fülét, akkor még túl kicsik arra, hogy emlékezzenek a fájdalomra. ”
Úgyhogy ezen a fórumon is szeretném hangsúlyozni, hogy kötelességünk megóvni gyermekeinket a felesleges fájdalomtól, amelyet például egy oxitocinnal vagy burokrepesztéssel feleslegesen felgyorsított szülés jelent. (Természetesen kizárólag az orvosilag indokolatlan beavatkozások ellen szólok, vannak esetek, amikor ezek alkalmazása szükséges és fontos!)
Szintén Raffai (2005) ismertet olyan vizsgálatokat, amely további érvet szolgáltatnak a szülés módjának tudatos megválasztása mellett: A Leboyer-módszerrel gyöngéden született gyermekek átlagosan 10 %-kal magasabb IQ-val rendelkeztek, mint a hagyományos keretek között születtettek. Azt is statisztikailag igazolták, hogy a kórházban született gyerekek hajlamosabbak a hírhedt „hasfájósságra”, mint az otthonszületettek.