Mik a drogfüggőség és a nárcisztikussal való kapcsolatban élés közti legfontosabb párhuzamok?
Máté Gábor drogfüggőkkel foglalkozó kanadai-magyar pszichológus szerint
“az addikciók sokkal inkább szólnak a valami iránti sóvárgásról. mint az adott dolog birtoklásáról.” (Máté G, 2012, 168.o.)
Nárcisz birodalom himnuszának választhatnánk Adele “Rolling in the Deep” We’ve almost had it all” refrénű dalát, ahol a hangsúly a majdnem-en van. Mert amit akarunk a nárcisztikusoktól az épp az az illúzió, amit valójában soha nem fognak valóra váltani, de a várakozás egy darabig magasan hőfokon tart és a reményért nagy árat fizetünk.
Vágyunk a tökéletes (testű és eszű, státuszú) párra, aki minden reményünk és óhajunk beteljesítője, úgyhogy cuppanunk is a nárcik által hintett csillámporra, hiszen amit ígérnek, az a csodák valóra válásának ígérete. Az egész folyamat lényege a mézesmadzag lassú mozgása az orrunk előtt. Ez maga a függőség, a vele járó megemelkedett adrenalinszinttel és azzal a röpke – örömhormonokat termelő – pillanattal, amikor vet nekünk valami kielégülésféle koncot a nárcisztikus, épp abban a tizedmásodpercben, mielőtt belátnánk, hogy sóvárgásunk soha nem fog kielégülni. A nárcik varázsa az általuk magasra korbácsolt érzelmekekben rejlik, csak azt sokszor nehezen vesszük észre, hogy ezeket a hullámokat épp a beteljesületlenség tartja magasan.
De nem csak az a baj, hogy nem váltja valóra reményeinket. Hanem az, hogy amit igazán keresünk – “megszabadulni az üresség, az unalom az értelmetlenség, a kínzó vágy, a kiszolgáltatottság és a fájdalom érzésétől” – az ezen a módon – rajtunk kívül álló személytől, szertől vagy tevékenységtől függően – nem lehetséges. Ahogy Máté fogalmaz: “Az addikció külső okának – legyen az kábítószer, gyógyszer, tárgyak vagy tevékenység – rabigája azért jön létre,mert elérhetetlen az a nyugodt, sóvárgásmentes állapot, amelyre a függő személy vágyik.” (168.o.) Vagy ahogy Máté által idézve Dr. Thomas Hora írja:
“Az addikció lényegében úgy határozható meg, mint olyan erőfeszítés, amelynek során az élet nehézségein külső gyógymódokkal próbálunk meg úrrá lenni…. Sajnos ezek a külső eszközök – amelyek segítségével kellemes élményeket szeretnénk megtapasztalni – kétélű fegyverek: egyszerre jók és rosszak is. Egyetlen külső gyógymód sem képes úgy javítani az állapotunkon, hogy közben ne rontson rajta.” (Hora, idézi Máté, 2012, 157.o.)
Tehát ha a nárcisztikus személyétől tesszük függővé a boldogságunkat, vállalkozásunk eleve kuracra van ítélve. Nem azért, mert nem tudja teljesíteni (mert nem tudja), hanem mert senki nem tudná. És mert “az addikció a szenvedély sötét utánzata”. A nárcisztikusok okozta szenvedést könnyű összetéveszteni a szenvedéllyel. Máté Gábor így segít megvilágítani a különbséget:
“A szenvedély ad és gazdagít, az addikció meglop. A szenvedély az igazság és megvilágosodás forrása; a függőség a sötétségbe vezető kapu.” (Máté, 2012, 172.o.)
Hogy honnan tudhatod, hogy a karmikusan és lélektársilag neked rendelt megváltó szerelem lépett be az életedbe vagy egy tested-lelked csontig lerágó energiavámpír? “Körül kell nézni. Közel állnak-e most hozzám szeretteim, hogy a vágyam kielégült, vagy elszigeteltebbek lettünk egymástól? Tényleg az lettem-e, aki valójában vagyok, vagy ürességet érzek?” (Máté, 2012, 171. o.)
Annak idején, amikor a cigiről akartam leszokni, sokat segített Alan Carr azon gondolata, hogy nem azért hiányzik a cigi, mert valami jó dologtól fosztom meg magam, azaz nem valami csodaszerről mondok le, ami megnyugtat, ha ideges vagyok, hanem azért vagyok ideges, mert nem gyújtok rá. Applikáld ezt a gondolatmenetet a nárcira és hátha le tudod tenni. Csak az elvonási tünetek kínzó időszakát kell kibírni. 🙂 (És ne felejtsd: függőségek esetén csak a TELJES önmegtartóztatás működik… Azaz máris a no contactnál vagyunk megint végkövetkeztetésként.)
