A transzperszonális szemlélet legfontosabb jellemzője az – ahogy Wilber megfogalmazta -, hogy számol az ember transzcendens funkciójával és az így hozzáférhetővé tett magasabb rendű energiákat a személyiség fejlődésének szolgálatába tudja állítani.

A spiritualitás ilyen értelemben jól kiegészíti a pszichológiát, de ez fordítva is működik: a pszichológia is segítheti a spirituális életet. Hogy hogyan, azt a transzperszonális pszichológia egyik atyja, Roberto Assagioli (2005) Önmegvalósítás és lelki zavarok írásában így fogalmazta meg:

„A spirituális eredetű zavarok előfordulása napjainkban rohamosan emelkedik azzal együtt, hogy nő azoknak az embereknek a száma, akik tudatosan vagy tudattalanul , tapogatózva keresik a teljesebb élet felé vezető útjukat. (…) a mai emberek fellendülő fejlődése és személyiségük összetettsége, valamint kritikusabb elméje miatt a spirituális fejlődés nehezebb és összetettebb folyamattá vált. Régebben elegendő volt a morális megtérés, a tanítónak vagy a megváltónak szóló tiszta szívű odaadás, az Istennek való szeretetteljes önátadás, és megnyíltak a tudat magasabb szintjeihez, valamint a belső egység és kiteljesedés felé vezető kapuk. Mostanában azonban a mai ember személyiségének összetettebb és konfliktusos aspektusait nem lehet kihagyni a számításból; át kell alakítani őket, és el kell érni közöttük (alapvető késztetései, érzelmei és érzései, teremtő képzelete, kutakodó elméje, önérvényesítő akarata, valamint személyközi és társas kapcsolatai között) a harmóniát”. (101.o.)

(Festmény: Helen Nelson.-Reed)