A szeretet a létező legnemesebb, legtisztább érzelmi energia a maga eredeti, feltétel nélküli formájában.

Hogy idealisztikus maszlagnak, vagy ami még rosszabb, megvetendő gyengeségnek tűnik, az gyarló emberi természetünknek, azaz – az én olvasatomban – traumatizáltságunknak köszönhető.

Tegye fel a kezét, akinek még nem fájt, hogy szeretne, de hiába. Vagy szeretne szeretve lenni, de közönyös és/vagy nyíltan elutasító tekintetek veszik körbe.

Ezekre az élményekre bárhol szert tehetünk – újszülöttkorunkban elválasztva anyánktól, a csecsemősnővér rideg mozdulatai során, a dackorszakban szüleink dühös pillantásaival kísérve, iskoláskorunkban, ahol a kitűnő bizonyítvány alap, de „mi ez a rendetlenség a szobádban”, viszonzatlan szerelmekben, elhidegült házasságokban … azaz minden olyan helyzetben, ahol az az alapvető bizalmi beállítódásunk az élethez, hogy szerethetőek, elfogadhatóak és értékesek vagyunk és az emberek veszik a fáradtságot, hogy ezt visszatükrözzék, csorbát szenved.

Az a gyerek, aki hiába szalad lelkesen az anyukájához, hogy megmutassa neki a rajzot, amit kifejezetten neki készített, mert az ingerülten lerázza, megszégyenülve tárolja el korai – így mélyen bevésődő tapasztalatként -, hogy csillogó szemeiben ki kell hunynia a fénynek, mert valami rosszat csinált. A fiatal lány hiába nyitja ki a szívét a férfinak, az eltiporja, mert az csak a lábait akarta szétnyitni. És közben nevetség és gúny tárgyává válik naivitása miatt, hogy ugyan mégis mit várt.

És van még rosszabb. A gyermekkori szexuális visszaélés nem csak nemi cselekedet, hanem az érzelmi bántalmazás legpervertáltabb formája: a gyerek szereti a bántalmazóját. Felnéz rá, rajong érte, bízik benne. A tanárában, a nagybátyjában, az edzőjében. És amikor megtörténik a bűn – ami egy hosszú, groomingnak nevezett beetetős, manipulatív, folyamatos és fokozatos határátlépésekkel vezetett folyamat -, akkor azt hiszi, ezért ő a hibás. Mert szeretett. Szeretni tehát mélységesen mély bűn. Megbocsáthatatlan hiba.

Pedig a szeretet nem szégyen.

Ne szégyelld, hogy tudsz szeretni. Mert ez érték. Kincs. Emberlétünk lényege.

Persze nem könnyű. így ritkaságszámba megy, nem véletlen, hogy ezt az alapigazságot is belefoglalta a Harry Potter sorozatba az ihletett bölcsességgel megáldott J.K. Rowling:

Mert a szeretethiányra kétféleképpen lehet reagálni.

Idomulsz a világ szeretetlenségéhez. Kihuny a fény a szemedben, kőfalakkal veszed körül a lelked, kőbe zárod a szíved.

A másik út azoké a szerencséseké, akik valami mély belső adomány révén akkor is tudnak szeretni, ha ezt nem tanította nekik senki, és mindazok ellenére, hogy nem szerethettek, nem szűntek meg szeretni tudni.

Szeretni akarni kockázat, mert missziód kudarcba fulladása esetén át kell élni az elutasítottság fájdalmát, és nagy a kísértés, hogy az élményt magadra vedd és személyes értéktelenségednek tekintsd.

A nárcisztikusoknak például olyan megsemmisítő élmény a szeretet – vagyis természetesen a hiánya -, hogy üldözendő ellenségként, megvetendő érzelemként tekintenek rá. Ők nem is akarják megpróbálni, hogy mindenek ellenére megtanuljanak szeretni és – ami sokszor még nehezebb – szeretetet elfogadni.

Pedig a traumafeldolgozás a trauma jelenbéli következményeinek átalakítását is jelenti. Azzal, ami volt, sokszor nem lehet már érdemben mit kezdeni. De azzal, hogy mi lesz, még igen. Újra lehet tanulni örülni és szeretni – sőt. Duálisan polarizálódott világunkban a jó értéke a rossz fényében rajzolódik csak ki igazán. Semmihez nem hasonlítható a kataklizmák túlélőinek életöröme és életigenlése. Ahogy annak a szeretete sem eltiporható, aki úgy növesztette ki magában a szeretni akarás motivációját és a szeretni tudás képességét az őt körülvevő tömény rosszindulat és szeretetlenség sötétségéből, mint ahogy a lótusz áttöri a sötét mocsár sarát és a szennyet lepergetve magáról szikrázik tündöklő hófehérségében.

Ha tudsz szeretni, megmenekült a lelked. És ezt soha, semmi és senki nem fogja tudni elvenni tőled. Még az sem, ha nincs edény, ami felfogná, ami árad belőled. A több liternyi kancsóban lévő folyadék nem fog mind beleférni a kétdecis csészébe. Hogy kinek mi a befogadókészsége, az nem a te dolgod. Hogy ki mennyire képes fogadni és viszonozni a szeretetedet, az nem a te szeretetképességedet vagy szerethetőségedet minősíti. Sérülni akkor fogsz, ha ezt elfelejted. Áldozattá akkor válsz, ha a szereteted megszűnik feltétel nélkülivé válni és az adok-kapok egyensúlyának kiegyensúlyozó tényezőjévé válik. A szeretet soha nem lehet csereüzlet tárgya. Minden más emberi interakcióban felmerülő jelenség igen: a figyelem, a gondoskodás, a segítés, az együttműködés, a méltányosság, a tisztelet, a kölcsönösség igen.

De a szeretet a világ legegyszerűbb dolga. Adod. Pont.