Amikor a képzésen Leonard Orr kijelentette (kérdésemre válaszolva), hogy a rebirthing nem hiperventilláció, bólintottam, de nem hittem neki. Azt gondoltam, oké, ő nem így hívja, de a lényeg ugyanaz.
Azóta saját tapasztalataim megerősítettek abban, hogy valóban nem hiperventillációról van szó.
Két bizonyítékom volt magam számára, amivel meggyőztem magam:
1. Ha a hiperventilláció fiziológiás folyamatáról lenne szó, akkor annak minden egyes alkalommal ugyanúgy kellene ismétlődnie. A hiperventillációs tünetek (zsibbadás, szédülés, és ezek közül a legmarkánsabb, a kéz tetániás őzfejtartása, azaz görcsös pózba merevedése) azonban nem jelentkeznek minden egyes alkalommal, kizárólag az első 1-2 légzésnél (és van, akinél egyáltalán nem).
2. A pánikbetegségben szenvedők provokációs tesztjének egyike a hiperventilláció: a pánikbetegek 60-90%-a az erőltetett, gyors, mély légzésre pánikrohammal reagál (míg az egészséges embereknek csak 0-20%-a). Volt diagnosztizált pánikbeteg nálam. Biztos voltam benne, hogy pánikrohama lesz. Nem lett.

Miért? Mert ez nem a hiperventilláció előidézésénél használt gyors, erőltetett, mély légzés, hanem (mélynek mély, de) gyöngéd, ellazult, egymással összekapcsolt lélegzés.

A hiperventillációra emlékeztető tetániás görcs Leonard Orr szerint pre-, vagy perinatális traumával van összefüggésben, a születés előtt vagy környékén megéllt érzelmi sokkal és/vagy félelemmel. The New Rebirthing Book című könyvében sajnálatát fejezi ki mindazokkal szemben, akiknek el kell viselniük ennek a görcsölésnek és zsibbadásnak minden kellemetlenségét, de szerinte gyógyító erejű a tünet mögött rejlő oknak a légzés általi megszüntetése. A gyógyulás – mint ahogy azt nem győzöm hangsúlyozni – a probléma feltárásán keresztül történik.