Alkati kérdés, ki mennyire képes beletörődni sorsába.
Az pedig mázli kérdése, hogy ki milyen életet választott magának, hiszen lehet, hogy olyat, amit nem kunszt “kibírni”.
Aki ezzel ellentétben – hozzám hasonlóan – úgy érzi, hogy ő inkább a sok megpróbáltatást kihívássá alakítaná, jó helyen jár itt…
Magánemberként és pszichológusként is meggyőződésem, hogy az ember változhat, fejlődhet. Ehhez én a transzperszonális pszichológiában találtam nagyon sok segítséget.
A transzperszonális pszichológia a spirituális tanítások és a nyugati értelemben vett pszichológiai tudomány harmonikus kombinációja.
A problémákat kihívásként és nem kóros jelenségként fogja fel. Mindig, minden körülmények között lehet fejlődni, és ha megtalálod ezt a honlapot, talán meggyőzlek arról, hogy nem kell megvárni a nagy kríziseket ahhoz, hogy akard jobbá és szebbé tenni az életedet.
Honlapom célja, hogy megmutassam, máshogy is lehet, mint amit eddig a pszichológusról gondoltál.