„Az anorexiás páciensek anyjához hasonlóan a később bulímiássá váló gyermekek anyja is gyakran úgy viszonyul a gyermekéhez, mint önmaga kiterjesztéséhez. Ezeket a gyermekeket a szülő szelf-tárgyként használja, hogy saját szelfjét legitimálja. A családtagok a többi családtag segítségével tartják fent saját kohéziójuk érzését, függenek egymástól. (…) Van az elfogadhatatlan „rossz” tulajdonságok kezelésének egy sajátos módja, amely elsősorban a bulímiások családjában válik uralkodóvá. Úgy tűnik, hogy a bulímiás családrendszerében erős az igény arra, hogy mindenki egyöntetűen „jónak” lássa magát. A szülők elfogadhatatlan tulajdonságaikat gyakran bulímiás gyerekeikre vetítik, aki minden „rosszaság” letéteményesévé válik. A gyermek tudattalanul azonosul ezekkel a projekciókkal, és az egész család mohóságának és impulzivitásának hordozójává válik.” (Glen O. Gabbard: A pszichodinamikus pszichiátria tankönyve, Lélekben Otthon Kiadó, 2008, 367.o.)