Transzperszonális pszichológusként talán meglepő azt hangsúlyozni, hogy a spiritualitás tévút mindaddig, amíg nincs megdolgozva a személyiség, de úgy érzem, muszáj erről beszélnem (
újra), még ha nem is vagyok annyira provokatívan karakán, mint Popper:
“Az ezoterikus gondolkodásnak és beavatottságnak semmiféle haszna nincs! Nem leszünk tőle okosabbak, harmonikusabb lelkűek, boldogabbak, s nem feltétlenül alakul ki belső biztonságérzésünk sem. Világi sikerekről – szerelem, üzlet, egészség, stb. – nem is szólok.” (Popper Péter: A nem értés zűrzavara, Ezoterikus hiedelmek és téves tanítások, 179.o.)
Szerintem van haszna a hitnek egy magasabb rendű célban, értelemben, abban, hogy a látszatproblémák mögött fejlődési lehetőség van. Szakmailag és magánemberként is azt tapasztalom, hogy a transzcendens élmények energiatöltéssel bírnak és erőt, lendületet adnak az életnek. De valóban nem repül a sült galamb a szánkba, és önmagában SEMMIT nem old meg az ezoterikus gondolkodás. Sőt. Nagyon jó elkerülő hadművelet lehet az életünkben jelentkező problémákkal való szembenézésre, a saját személyiségünk nem is annyira fényes és fehér oldalának megismerésére (ahogy már erre is utaltam korábban).
A valós, anyagi világban megélt Énünk az alapja ennek az életnek és azzal kell főznünk, amink van. Ha ez a személyiség tele van hiánnyal (elég csak a leggyakoribbat, a szeretethiányt említeni), akkor – bár én sem kételkedek abban, hogy Isten szeret minket és ez a végső szeretet -, a vallásba kapaszkodás menekülés lesz mindaddig, míg nem nézünk szembe a hiányaink fájdalmával és nem kezdünk vele valamit ITT és MOST, a saját eszközeinkkel, a valós emberi kapcsolatainkban.
(Fotómanipuláció: Erik Johansson)
Summa summarum: A spiritualitás nem helyettesíti a pszichoterápiát!
Nagyon sokat köszönhetünk a transzperszonális pszichológiának azért a szemléletért, hogy az életünkben jelentkező nehézségek a lélek magasabb rendű – hosszú távú, nem csak egyetlen életre vonatkozó – fejlődését szolgálják. Tudok azonosulni azzal spirituális nézőponttal, miszerint mindez nem a véletlen műve: minden emberi kapcsolatunk, az általuk kibomló érzelmi működésmódunk karmikus eredetű és a harmonizáció, a szeretet irányába mutató (kellene, hogy legyen). Ez olyan felelősségvállalásra tanít, amely kultúránknak egyébként nem része, hiszen az anyagi szemléletű világ (jó vagy rossz) sorsának passzívan kiszolgáltatott emberképe uralja a hétköznapi diskurzust.
A transzperszonális technikák viszonylag gyors és egyszerű módját adják annak, hogy bepillantsunk a kulisszák mögé és átéljünk olyan mintázatokat, összefüggéseket, amelyek megértése önmagában gyógyító hatású. A transzperszonális módszerek lehetővé teszik, hogy tapasztalati (és ne csak intellektuális) tudást szerezzünk lelki működésünkről és elakadásaink mögöttes okairól. Az átélés kézzelfogható valósággá teszi egy másik lelki-szellemi dimenzió, mint értelmezési keret létét.
Ugyanakkor a megoldandó feladatok mindig “hétköznapiak”: nem szeret az anyám, a férjem, félek a főnökömtől, nem boldogulok a gyerekkel…. Ezekre kell megoldást találni, és ebben a személyiségemnek (ha tetszik, a “kis” egónak) kell fejlődnie, még akkor is, ha a “Magasabb Rendű Énünk” megsúgja, mi a kívánatos irány. Átélhetem a legmisztikusabb élményt egy Rebirthingben, ha aztán hazamegyek és ott folytatom a játszmázást a családommal, ahol abbahagytam. Ahhoz bizony tudatos erőfeszítés kell, hogy az átélt élmények átírják a viselkedést is, és mindazt, amit elméletben (pl. spirituális olvasmányainkból) olyan jól tudunk, átvigyük a gyakorlatba is.
Ez munka. Erőfeszítés. Felelősségvállalás. Idő. Folyamat. Terápiás kapcsolatban, ahol újraíródhatnak a minták.
