A traumatikus élmények túlterhelőek, meghaladják az agy feldolgozóképességét. Ezek a (Robert Scaer elnevezésével élve) befagyott “traumakapszulák” energiát vesznek el az organizmustól és akadályozzák a harmonikus működést.
David Grand arra jött rá, hogy a feldolgozatlan emléktöredékekhez hozzá lehet férni megfelelő szempozíciót tartva, ezeket a pontokat nevezte el “brainspot”-nak”. A Brainspotting, mint traumafeldolgozási módszer azt a folyamatot segíti elő, hogy az autonóm idegrendszer, amely egyébként is folyamatosan az egyensúly megteremtésén munkálkodik, megtalálhassa ezeket a szabályozott működés útjában álló akadályokat és feloldja azokat azáltal, hogy a rendszer lereagálja a megrekedt energiákat.
A test a Brainspotting során erőforrásá válik, amiben egyszerűen csak bízni kell. Ez önmagában gyógyulási élmény a traumatizált áldozatoknak, akik a megterhelő – és sokszor fizikailag is bántalmazó – élmények hatására a saját bizalmukat és kapcsolatukat is elveszítik a testükkel. Az a neurológiai szintű kapcsolódás, ahogy a terápiás folyamat a túlélést szabályozó agyi struktúrákkal kerül kapcsolatba, leföldelő hatású, hisz eredeti funkcióinak megfelelően a homeosztázist és az adaptációt szolgálja. Az egy adott pontra fókuszálás a bal agyféltekéhez, az agytörzshöz és a limbikus rendszerhez nyitja meg a kaput. Miközben az aktivált testérzetek fókuszált megfigyelése zajlik, a numerikus központok is aktiválva vannak, biztosítva, hogy a kérgi területek is regisztrálják a folyamatot. A testérzetek lokalizációjának kognitív feladata a test-agy kommunikációt segíti elő. A metakogníció szükségessége ellenére a verbális kommunkáció kevés, a mélyen összehangolódott terapeuta intuíciója és a kliens szükségletei alapján zajlik.
Azért nem válik okafogyottá a tudatosság szükségszerűsége, mert a módszer – bár elősegíti a szimpatikus és paraszimpatikus működés közti koherenciát -, a trauma következtében túlságosan aktiválódott szimpatikus vagy paraszimpatikus végletek megfigyelési képességén alapszik. Ezt a nem túl kellemes állapotot el kell tudni viselni, így az előzetes kognitív pszichoedukációs felkészülés, az öntudat növelése és az önmegfigyelés, a belső folyamatokra való rálátás képessége (azaz mindfulness-készségekben való jártasság) előfeltétele a módszer alkalmazhatóságának. A megterhelő élmény elhordozásában segít a terápiás kapcsolat biztonsága és a kezelést végző személy neurobiológiai összehangolódása a klienssel azon a mély (szubkortikális) szinten, ahol az emlékezés és feldolgozás zajlik.
A lényeg azonban mégis az, hogy a Brainspotting az idegrendszer szabályozott működését lehetővé tevő agyi struktúrákhoz fér hozzá a magasabb szintű feldolgozásban részt vevő, de a szabályozáshoz hozzájárulni nem tudó agykéreg megkerülésével. Magyarul: az számít, amit a kliens érez, nem az, amit gondol. És ez vonatkozik a terapeutára is. 🙂
(forrás: Monika Gos Brainspotting képzés Fázis I. alapján)