Nincsen rá kisebb szavam, mint hogy kegyelmi állapot, amikor az ember belelát annak a mintázatába, ahogy a sorsa szövődik, ahogyan a választásait hozza, amilyen kapcsolatokat hoz létre, és amilyen érzelmek rángatják mindeközben.
Küzdünk, megélünk, elbukunk, próbálkozunk, fájunk, szeretünk, megbocsátunk, reménykedünk… és mindebbe kicsit belefulladunk, tehetetlenül vergődve feloldhatatlannak tűnő konfliktusaink és véget nem érő szenvedéseink tengerében. És akkor jön egy Családállítás vagy egy Rebirthing és hirtelen kiesünk a térből és időből, és abból a szempontból LÁTUNK, ahogy ezt csak “Odafentről” lehet. Ez maga: átélni a csodát. Minden kiürül, letisztul. Minden mindegy lesz – buddhista és nem depresszív értelemben. Megteremtődik az a távolság, ahonnan minden megérthető és elfogadható – és közben kinyílik a szívünk…és kinyílik egy ajtó, amin mehetünk végre tovább. Mert azt is megértjük, hogy ez mennyire lehetetlen lett volna eddig.

Köszönöm, Robi, a mai újbóli rácsodálkozás élményét. Hogy a perszonális szintű előkészítés után mekkora kvantumugrást lehet végrehajtani transzperszonális technikával.