„Ha minden erőddel megpróbálsz eliszkolni önmagad sötét éjszakája elől, akkor mindenképpen elmulasztod az általa feladott leckét, a vele járó jelentős változásokkal együtt. Bátorítani szeretnélek: lépj be önnön sötétségedbe, minden erőddel és értelmeddel, mert teljesen újszerű látásmódot alakít ki önmagadról, amely újraértelmezi önértékelésedet, önazonosításodat. Lehet, hogy a folyamat forrása kívülről érkezik: bűnözés, nemi erőszak, abortusz, megcsalatás, üzleti gondok, túszejtés vagy terrorcselekmény formájában, de ennek ellenére magunkban kell felfedeznünk az új erőforrásokat, és egy új életszemléletet. Nem az a célunk, hogy megfejtsük a sötét éjszakát, hanem hogy gazdagodjunk általa.” (Moore, 2005, 14.o.)

„Néhányan – helytelenül – úgy gondolják, lelkük sötét éjszakája egy kihívás, amin gyorsan túl kell esni, és amit le kell győzni. -Ó, már átestem sötét éjjelemen –  mondják -, és már végleg vége van! (…) A valódi sötét éjjeleket nem lehet ilyen könnyen „megúszni”. Örök nyomot hagynak az emberben, és valóban átformálják a jó befogadására. Ezen pedig nincs semmi hetvenkednivaló.

A sötét éjszaka mélységesen nyugtalanítónak mutatkozik, elállván az összes lehetséges kiutat nem hagy más lehetőséget, csak a hitet, s a józan észen és átlagos képességeinken túlmutató erőforrásokat. A sötét éjjel a spirituális választ kényszeríti ki belőlünk, nem csak valamiféle külső terápiát.” (Moore, 2005, 18-19.o.)