Van egy rossz hírem. A spiritualitás nem ad felmentést a hétköznapok alól. Sőt. Épp arra szólít, hogy a mindennapi életünket annak összes gyakorlati velejárójával megéljük, csináljuk – a lehető legnagyobb odaszentelődéssel.
Éppen ezért egyáltalán nem lehetséges az, hogy a személyiségfejlődésben egy elegáns ugrással átlendüljünk a túloldalra és az árnyékmunkát megspóroljuk azzal, hogy átállunk a “fénybe”. Személyes történetünkkel akkor is szembe kell nézni, ha érnek minket transzperszonális csúcsélmények és  megtapasztaljuk Istent valamilyen formában. A kapcsolataink által feltartott tükörbe akkor is bele kell nézni, ha nem tetszik, amit ott látunk. Alapvető testi-lelki igényeinket ki kell elégíteni, e nélkül nincs élet. Az isteni forrás nem közvetlenül hozzáférhető, sokszor valóságos ételre, italra, szexre, fizikai biztonságra és konkrét személyek által megtapasztalható szeretetre, együttérzésre és elismerésre van szükség. A Földre születtünk, kellenek gyökerek. Ha ezek táplálnak, van rá esélyünk, hogy az égig nőhetünk. Gyökerek nélkül milyen esélyünk lehet erre?