Szent László-Hírlevél XXX. évfolyam 7. szám
https://szentlaszlodomonkos.webnode.hu/l/szent-laszlo-hirlevel-xxx-evfolyam-7-szam/

Mindannyian ismerjük Pál apostol Szeretethimnuszát (1Kor 13), de az idegtudományi alapon
nyugvó pszichológia sem gondolkodik másképp a szeretet jelentőségéről:
„A szeretet úgy táplálja a testet és a lelket, ahogyan a napfény, a termékeny föld és az élő
víz táplálja a növényeket. Minél inkább átengeded magad neki, annál tágasabbá válsz belül:
növekedsz, érlelődsz, bölcsebb és érzékenyebb leszel, erősebb és rugalmasabb, csendesen
hatékony, boldogabb és egészségesebb. A lélek is növekedni kezd benned: egyre tisztábban
látsz, mélyebben érzel és hálásabban szemléled azokat a titokzatos kapcsolódásokat,
amelyek másokhoz kötnek, és amelyek az élet nagy szövetébe szőnek bele. Ahogyan a
tested arra van formálva, hogy lélegzetet vegyen a világ levegőjéből, és táplálékot fogadjon
be a föld gyümölcseiből, ugyanúgy a szeretetre is teremtetett. A szeretet – mint egy mély,
felszabadító lélegzet, vagy egy édesen lédús narancs, amikor kimerült és szomjas vagy –
nemcsak jólesik, hanem életet ad: erőt, táplálást és gyógyulást hordoz magában,
nélkülözhetetlen forrásként.”
(Barbara Fredrickson: Love 2.0)

Ugyanakkor a karácsony nemcsak a szeretet ünnepe, hanem a házassági és családi krízisek
egyik statisztikailag igazoltan legnehezebb időszaka is. Vajon miért olyan nehéz
megvalósítani a legalapvetőbb jézusi tanítást? Miért a legnagyobb önismereti feladat
megtalálni magunkban és másokban a jót, a szerethetőt?
Fejlődéslélektani szempontból a szeretetet kisbabaként kellene megtanulnunk. A baba
onnan érzi, hogy szeretve van, hogy egy fizikai és érzelmi szükségleteit ismerő és elismerő
felnőtt személyre szabottan gondoskodik róla. A szülők azonban lehetnek leterheltek, saját
sérüléseikkel küzdők, így előfordulhat, hogy a gyerek bizonyos tulajdonságai vagy igényei
elsikkadnak, vagy akár egyenesen elutasításra találnak.
A feltétel nélküli elfogadás e hiánya miatt a fejlődő gyermeki agy könnyen vonhatja le azt a
következtetést, hogy a szeretet feltétele a megfelelés. Ilyenkor összekeverjük a szeretetet az
elismeréssel. Perfekcionizmussal, önfeláldozással, túlzott alkalmazkodással próbáljuk
bebizonyítani, hogy értékesek vagyunk. Csakhogy minél görcsösebben akarjuk ezt
bizonyítani, annál kevésbé érezzük magunkat szerethetőnek.
A szeretet megvalósításának épp ez a görcsös bizonyítási vágy lehet az egyik akadálya. Aki
küzd, az harcol. A harc pedig ellenfeleket feltételez – ez a szembenállás nem közelebb hoz,
hanem eltávolít a másiktól. Amikor fenyegetve érezzük magunkat – akár csak az önérzetünk
szintjén –, az idegrendszerünk védekező üzemmódba kapcsol. A szeretet épp ezért nem
működik biztonságérzet nélkül.

A szeretethez elégséges nyugalom kell. Ha elég békések a körülmények, akkor tudunk
megnyílni a másik felé. Akkor tudunk figyelni rá. Ez az őszinte kíváncsiság és jóindulatú
érdeklődés az, ami a gyakorlatban a leginkább megvalósítható formája a szeretetnek.
Bár a feltétel nélküli elfogadás nehéz, az ítélkezésmentesség gyakorlása lehetséges: egyet
nem értés esetén is igyekezhetünk tudomásul venni, hogy a másik máshogy csinálja,
máshogy gondolja, máshogy érzi.
Ez nem mindennek az eltűrését jelenti, hiszen a jól szeretés határhúzással is jár. Az anyai
ráhangolódás a gyermek szükségleteire arra a felelősségre is kiterjed, hogy nem mindenre
van szüksége a gyereknek, amire vágyik. Nem azzal teszünk jót, ha kiszolgáljuk szeretteink

romboló viselkedését – legyen szó szenvedélybetegségről, érzelmi vagy fizikai visszaélésről.
Nem feladatunk felnőtt embertársaink szükségleteinek feltétel nélküli kielégítése, mert ezzel
gyakran egy éretlen, függő állapotot tartunk fenn. Bizony, a felnőttkor azzal az
öngondoskodó felelősséggel is jár, hogy amit gyerekkorunkban nem kaptunk meg, azt
felnőttként már nem hajthatjuk be a környezetünkön – azaz a feltétel nélküli szeretet
szavatossága kisbabakorban lejár. Isten szeretete feltétlen, az emberi szeretet azonban
idegrendszeri biztonságon, kölcsönösségen és felelős határhúzáson keresztül tud
megvalósulni.

Ezért az emberi szeretet csak ott tud megszületni és fennmaradni, ahol kölcsönösség és a
másik felé forduló, biztonságos jelenlét van. Idegrendszeri szempontból ez azt is jelenti, hogy
nem is állandó: tűnékeny és törékeny a hétköznapi frusztrációk és konfliktusok romboló
hatására. Valódi érzelmi kötelék esetén azonban ezek a kapcsolati törések helyreállíthatók –
sőt, helyreállítandók. Mert a szeretet nem pusztán érzelem, hanem kapcsolat. Tudatos
döntésen alapuló, rendszeresen megújítandó hűség és állhatatosság, melyek olyan
mikropillanatokban tud megvalósulni, ahol tudatosan fordulunk vissza a másik felé. Ehhez
szükséges annak a tapasztalatnak a szándékos ébren tartása, hogy volt idő, amikor bíztunk
– és annak a tudatos döntése, hogy ehhez visszatérünk. Ezért nem képzelhető el szeretet
megbocsátás nélkül, és anélkül, hogy a kapcsolatot válasszuk, miközben megőrizzük
önmagunk határait és méltóságát.
A szeretet tehát gondoskodás – de nem önfeláldozás; figyelem – de nem szelektív, hanem
mindenre kiterjedő; elfogadás ítélkezésmentesen; cselekvés tartósan; segítségnyújtás nem
felelősségátvállalóan; jóindulat nem ellentételezést váróan.
Kívánom mindenkinek, hogy a karácsony ünnepén legyen lehetősége a másik szemébe
nézni, egy ritmusra lélegezni vele – ott, ahol már nem a szavak, hanem a jelenlét beszél.
Áldott karácsonyt kívánok mindenkinek olyan emberek társaságában, akiken keresztül
megtapasztalhatjuk Isten szeretetét, és akik segítségével tudjuk magunkat úgy látni,
ahogyan Jézus lát minket: szerethetőnek.
Végvári Edit
pszichológus

Szerző: Végvári Edit