Nemrég találkoztam egy komoly krízisben lévő édesanyával, aki szociális munkásként  – tehát segítő foglalkozásúként – csak legyintett arra a felvetésemre, hogy kérjen segítséget. “Minek, úgyis tudom, mit kérdezne a pszichológus.” Az egyik nagy tévhit a pszichológiával kapcsolatban (amint a fenti példából látszik, még rokon szakmában dolgozók körében is), hogy csak racionális és verbális szinten közelíti meg a dolgokat. Hogy ülünk az asztal két oldalán, és egy okos ember mindenféle trükkös kérdéseket tesz fel és a kliens vagy “jól” válaszol, vagy “rosszul”.
A blogom egyik nem titkolt célja, hogy ezt a téves elképzelést megváltoztassa. Én szinte csak módosult tudatállapotban dolgozom, ami azt jelenti, hogy a pszichés munkának egy nagyon fontos része egy olyan rétegben történik, ahol nem a hagyományos gondolkodási struktúrák dominanciája a jellemző.
Egyrészt azért, mert a magzati-, és kisgyermekkori élmények sem a mi információfeldolgozásunk szerint tárolódnak, így azok  verbálisan kognitív szintről nem hozzáférhetőek. Másrészt a psziché képes kapcsolatba kerülni olyan mélyen fekvő archetipális rétegekkel, amelyek előmozdító, energetizáló hatásúak a személyiség fejlődése, azaz individuáció során. Lássuk, mit ír erről egy egy transzperszonális pszichológus:

„Szent Ferenc, bár nagyon élvezte az életet, mégis egy hirtelen látomásnak engedelmeskedett, amikor felépítette kicsiny templomát. Amit ő apró épületnek tekintett, az hatalmas mozgalommá nőtte ki magát, mivel az átalakulás erejét hozta magával. Az igazán átalakító szimbólum megváltoztatja az attidűdjeinket, az életünket, mivel elhozza azt az energiát, amelyre a tudatnak szüksége van az egész helyzet átalakításához.” (Ian Gordon-Brown, 2007) 

Ezen szimbolikus képek megjelenése történhet spontán – pl. Rebirthing és anya-magzat kapcsolatanalízis során -, vagy indukált módon, azaz a terapeuta instrukciói alapján “képhívással”. A jungiánus alapokkal rendelkező relaxációs-, és szimbólumterápiában és a katatím imaginatív pszichoterápiában is megvan az adott hívóképek jelentéstartama olyan értelemben, hogy milyen témát szólítanak meg az egyénben. Így kliensre szabottan, az aktuális elakadást segítően lehet képet választani, hogy elinduljon egy belső átalakulási folyamat.
Ennek során fontos, hogy nem értelmez a terapeuta! Nincs olyan kívülálló, aki valaha is megmondhatná, hogy ez vagy az pontosan mit jelent, ugyanis a szimbólumok lényege épp az, hogy nagyon sokféle jelentést tud magába sűríteni és ennek a gyógyító ereje akkor is működik, ha nem pontosan – vagy nem azonnal – értjük meg, mit akar üzenni. A terapeuta abban tud segíteni a kliensnek, hogy merjen analógiásan gondolkodni és ellen tudjon állni a kísértésnek, hogy mindent azonnal megfejtsen és megoldjon.

Ahogy a nagy zsenik is képszerűen, látomásszerűen fedezték fel találmányaikat, úgy az igazi, terápiás változást okozó felismerésekhez nem logikus, következtetéses úton tudunk eljutni. Amit Fabry a logoterápiáról és általában a transzperszonális csúcsélményekről ír, az erre is vonatkozik:

„A transzperszonális tapasztalatok gyakran másodperc töredéke alatt érik el azt, ami a logoterápia célja: annak észrevétele, hogy az univerzum rendezett egész, melynek egy része az egyén.” (Joseph Fabry)