Előadást tartok a szülés lélektani vonatkozásairól (mind a mama, mind a baba szemszögéből) 2012. február 27-én 10 órától a Fecsegő és Tipegő Családi Napköziben (Debrecen, Damjanich u. 2.). Minden kismamát szeretettel várunk!
Hogy miről lesz szó?
A szülés nem csak biológiai, hanem pszichológiai folyamat is – és éppen biológiai okok miatt az. Evolúciós előnyt, azaz a faj túlélését szolgálja, – így évezredeken át kicsiszolódott mechanizmus -, hogy a szülés lefolyásához zavartalan körülmények kellenek. Ez lélektanilag nem jelent mást, mint olyan légkört, ahol az anya figyelmét nem tereli el a külső környezethez való alkalmazkodás szükségszerűsége. A stressz akadályozza a szülés folyamatát és az anya-gyermek között létrejövő „aranyórában” létrejövő kötődési alapélményt, amely a gyermek egész személyiségfejlődésére hatással lesz. Bár mindez fenyegetően hangzik, sok mindent tehetünk azért, hogy a szülés minél békésebb legyen, akár kórházi körülmények között is. Ez a jelentősége a tudatosságnak – és talán ebben segíthetek én is néhány gondolattal.