A kliensek sokszor fájdalmas érzéseik megváltoztatásának igényével érkeznek terápiába. Nem akarnak félni, szeretnének önfeledtebbek lenni, kevesebbet aggódni, érzik, hogy tele vannak haraggal, keserűséggel, sértettséggel.

A mélylélektan hagyományos megközelítése erre az, hogy megkeressük a gyökerét az adott érzésnek, és az eredeti ok megszüntetésével (valamilyen terápiás oldás révén) azt várjuk, hogy – mintegy járulékos következményként – megszűnjön a kellemetlen érzelem. Ezt az elvet követi minden korregressziós technika, pl. Rebirthing vagy KIP, de sokszor még a Gestalt és a Családállítás is.

Igen ám, de a változás néha csak egy adott részterületre vonatkozik, (annyira kicsire, hogy az életminőségünket nem javítja jelentősen). Mert egy életnyi idő alatt “rátanulunk” bizonyos reakciófajtákra. A tanuláselmélet megfigyelései szerint ha egy stratégia hatékonynak bizonyult valamikor, legközelebb is azt fogjuk használni – még akkor is, ha hosszú távon ez több kárral jár, mint haszonnal. Néha hasznos kiállni az igazunkért, de ha minden alkalommal felháborodunk, ha nem vették figyelembe a szükségleteinket, könnyen belecsúszunk a hárpia szerepébe és kellemetlen társsá válunk. Nagyon elkeserítő lehet azt látni, hogy nem változunk mindent áthatóan – egy “oldás” hatására a mosogatáson már nem veszünk össze, de a porszíváson még mindig – és ez könnyen keltheti azt az érzést, hogy nincs hatalmunk az érzelmeink felett. A fent említett “alulról építkezés” mellett (amikor a háttért boncolgatjuk, megpróbálva megérteni, miért viselkedünk így), el lehet indulni “felülről lefelé” is, azaz a látható viselkedés megváltoztatásával, ami visszahat az érzelmekre.

Ez a kognitív viselkedésterápia alapja. Az érzelmek ugyanis szoros összefüggésben vannak a gondolatokkal és a viselkedéssel. Megbonthatom az érzelmek hátteréül szolgáló hiedelemrendszert (elkeseredett vagyok, mert azt hiszem, hogy lenéznek – de ez csak az én véleményem, biztos ez?), és változtathatok a viselkedésemen is, amelyek más érzéseket fognak generálni. Nagyon nehéz leállítani az automatikusan lefutó reakcióinkat, hiszen beleszövődött az egész személyiségünkbe. De lehet változni. Kell hozzá elköteleződés (akarjak változni, elismerve, hogy ez rajtam – és nem a környezetemen – múlik) és energiabefektetés (nem múlik el egy 50 perces ülés alatt, ami évek alatt alakult ki, tehát kitartóan be kell gyakorolni az új készségeket).

 Az érzelmek feletti kontroll visszaszerzése egy tanulási folyamat, amelyet sosem késő elkezdeni. Erre dolgozta ki Marsha Linehan a Dialektikus Viselkedésterápiát (közismert nevén DBT-t, amely a Dialectival Behavior Therapy rövidítése). Most vettem részt egy három napos képzésen ezzel kapcsolatban és nagyon bizakodó vagyok az alkalmazhatóságát illetően. 🙂