A lelki egyensúly elérésének legkézenfekvőbb eszköze -a polaritás világában általunk észlelt – ellentétpárok harmonizálása.
Mindez Jung munkásságára vezethető vissza: ő világított rá, hogy minden tudatosan megnyilvánuló érzelemnek, gondolatnak, energiának, jelenségnek megvan a (sokszor) tudattalan ellenpárja. Sokszor ez a külvilágra vetül – ha valakit utálok az agresszív viselkedése miatt, biztos lehetek benne, hogy a saját báránybőröm mögött ott lapul a farkas, akinek az általam elítélt személy tart tükröt. Minél nagyobb indulatot kavar benned valaki, annál biztosabb lehetsz benne, hogy van olyan elutasítod részed, amely tökéletesen szinkronban van az ő negatív tulajdonságával. Ennek fel- és elismerése nagyon nehéz, és ráadásul csak fél siker.
Egy jungiánus terápia célja nem csak ezen ellentétpárok tudattalan részének feltárása, hanem a feltárt elemek harmonizálása, egymással történő kibékítése is.
Hogy mennyire fontos az egymással ellentmondó értékek harmonizálása minden ember életében –, arra az időskort hozza példaként, mely olyan állomás, mely elkerülhetetlenül szembesít mindenkit azzal, hogy „korábbi ideáljaink ellentétének értékét belássuk, eddigi meggyőződéseink téves voltát felismerjük”.
Én színekkel dolgozom az ellentétes energiák harmonizálása során. Ez fantasztikus módszer, hiszen ezzel a módszerrel nem azonosulunk az érzelmeinkkel, így könnyebb a velük való munka. Nem kell hozzá agyalni, egyszerűen érzékeled az adott jelenség vagy érzelem – vagy akár ellenséges személy – energiájának színét, az ellentétpár színét, és meglátod, ezek a színek interakciója mit eredményez. Néha szükséges egy harmonizáló harmadik szín meghívása is – de akárhogy is, a módszer működik.