Miért kötődünk a bántalmazóhoz?

Akármilyen furcsa, ez van: nehéz szabadulni. Mindannyian tapasztaljuk, mennyire nehéz elengedi azt, aki bánt minket.

Patológiás, de nem a mi patológiánk miatt. Ez egy visszaélés azzal, hogy bajban vagyunk és egy erős, hatalmas személy védelmezésére vágyunk. Ja, hogy a bajt épp az okozza, akitől egyben a megmentésre is számítunk? Hja igen, ez beteg.

Az egész gyerekkorban kezdődik, amikor a bántalmazott gyerek kénytelen továbbra is a róla gondoskodó felnőtt közelében maradni, mert nincs hová mennie a nagy, veszélyes világban. Ez egy biológiai kód. A túszul ejtett rabok olyan traumát szenvednek el, hogy beindul egy szinte automatikus folyamat: visszacsúsznak egy gyermekien kiszolgáltatott állapotba, és épp a túszejtő az a hatalommal rendelkező személy, akin az életük múlik, tehát perverz módon hozzá fognak kötődni. Ez a Stockholm-szindróma.

4 tényező együttes jelenléte elég a kialakulásához és nárcisztikus bántalmazás esetén is életbe lép:

1. Az áldozat léte fenyegetettségnek van kitéve, és ezt a veszélyt a bántalmazó hozza létre. Az áldozat azt hiszi, a másik ártani fog neki, ha nem engedelmeskedik. (Nárcisztikus kapcsolati verzió: az áldozat boldogsága a tét, azaz az az idllúzió, hogy a kapcsolat boldog lehetne és ez csak a bántalmazón múlik: ő teheti boldoggá és ő veszélyezteti ezt a boldogságot egyszerre.)

2. Az áldozat felé tesz néhány kedves gesztust a bántalmazó.

3. Az áldozat el van szigetelve minden más szemlélettől, csak a bántalmazó véleménye és nézőpontja érvényesül.

4. Az áldozat úgy érzi, hogy nem menekülhet.

Ez a mechanizmus a túlélést szolgálja! Nem elítélendő!

Az áldozatnak ugyanakkor nagyon fontos ezt megértenie, mert azt hiszi, szeretetből marad a nárcisztikus mellett. Sajnos nem. Egy torz és beteg önvédelmi mechanizmus miatt, amelyet meglovagol az, akinek ehhez érdeke fűződik.

Traumás kötődésnek hívjuk azt a jelenséget, ahol kiszámíthatatlanul kapsz némi jót folyamatos fenyegetettség mellett. A pszichológiában „random” megerősítésnek hívott jelenség (az elérni kívánt viselkedésért kiszámíthatatlanul kapjuk a jutalmat, ezért folyamatosan próbálunk „jól” viselkedni) is hozzájárul, hogy maradsz, mert azt hiszed, szeretve vagy. Sajnos nem. Egy nárcisztikus mellett élni bizonyos értelemben fogság. Soha nem tudhatjuk, mikor fordulnak rosszra a dolgok, ezért kialakul egy olyan önvédelmi stratégia, amiben a bántalmazó szükségleteinek a kielégítése kerül a fókuszba, mert ezen az áron lehet némi biztonságot elérni.

Mivel megszökni nem lehet, az áldozat disszociációba menekül (azaz egyfajta zombi-állapotba). (Ismerek olyan fiatal nőt, aki kényszerűségből él az anyjával, de állandóan alszik.) Ennek az is a haszna, hogy a védekezésképtelen, dermedt állapot egy kicsit közömbössé teszi a bántalmazót (az állatok is halottnak tettetik magukat, és sokszor ez segít nekik életben maradni, mert a ragadozó otthagyja.) A folyamatos készenlét és szorongás állapotában egy-egy kedves gesztus megváltásnak tűnik, és ennek az átmeneti fellélegzésnek a „mégiscsak jó ember ő illúziója” köti az áldozatot a bántalmazóhoz. Így lesz kicsavarva az eredeti érzés – a harag a bántalmazás miatt – és szeretet lesz belőle. Tehát a személy saját érzékelése és érzelmi szükségletei is pervertálódnak. Erre a beteg folyamatra megalkottam a saját fogalmamat (még sehol nem láttam leírva): szeretetkurva lesz az áldozat. És nem csak eufémizmus miatt nem szeretetkoldusság ez, mert nem egyszerűen kér… sajnos eladja a lelkét, hogy életben maradhasson és úgy tesz, mintha élvezné.

A túlélésünk érdekében  – észrevétlenül! – eladjuk a lelkünket az ördögnek: meghamisítjuk a saját érzéseinket. A Stockholm-szindróma értelmezhető úgy, mint adaptív válasz a nárcisztikus bántalmazásra, ahol a traumás kötődés biztosítja az egyén túlélését fenyegető körülmények között, amiből nincs kiút.

Külvilág számára érthetetlen, miért kötődik az áldozat a bántalmazójához, és ez a megnemértettség nem csak érvényteleníti a személy megélését, de izolációhoz és a segítségnyújtás elmaradásához vezet. A traumás kötődés megértése nagyon fontos: félelemkeltés által történik, ugyanis a félelem lebénít és segítségkeresésre ösztönöz. Az azonosulás az agresszorral Freud óta leírt jelenség, amely során a félelem és stressz csökkentése érdekében érzelmi kötelék jön létre a bántalmazóval. Ez pszichológiailag egy korábbi fejlődési fázisra való visszacsúszást jelent, a legelsőre, amikor a kiszolgáltatott gyerek megtanul azonosulni az agresszorral (aki általában az anya volt, minden emberi kapcsolatnak ez az alapmintája), így az áldozat újra gyermekké válik pszichés értelemben. Ez a regresszió magyarázza a külvilág számára érthetetlen viselkedését: a tehetetlenséget, kiszolgáltatottság felvállalását, az öngondoskodás feladását. A bántalmazás „engedése” semmiképpen nem felnőtt viselkedés, de ez egy automatikusan végbemenő folyamat és nem érdemes ítélkezni felette. Hasonlóan automatikusan kapcsol be a kognitív disszonancia jelensége is, amikor nem lehet összeegyeztetni két ellentmondásos jelenséget, és az ezzel járó feszültség csökkentése érdekében meggyőzöm magam az egyik verzióról. (Pl. együtt élni valakivel „szeretetkapcsolatban”, aki bánt?!, egyszerre gyűlölni és szeretni?) (Zárójelben jegyzem meg, hogy dezorganikus kötődésnek nevezik, amikor a gyerek annál keres menedéket a bántalmazástól, aki bántja. A cikk nem utal erre, de lényegében ezt a jelenséget magyarázza végig.)

A nárcisztikus abúzus keltette félelem gyermeki regressziót hoz létre, és ez a folyamat különösen akkor kapcsol be könnyen, ha nagy a státuszkülönbség a két ember között. A kezdeti kicsi különbség a hatalomszerzésért folytatott játszmában felerősödik: a nárcisztikus mindenhatóvá fújja magát, ahogy begyűri maga alá áldozatát, akit megbénít a döntésképtelenség, elveszti az önbizalmát és még inkább a nárcisztikusra utalttá válik. Azért is nehéz kiszakadni egy ilyen kapcsolatból, mert attól, hogy kiszámíthatatlanul néha mégis jutalmaz a nárcisztikus a büntetés mellett, nagyon erős kapcsolatot hoz létre: a random megerősítés a lehető legerősebb kapcsolatot hozza létre, ez a legjutalmazóbb formája a másik „trenírozásának.

A cikk alapjául szolgáló eredeti cikk (nem szós szerinti fordítás):

http://narcissisticbehavior.net/the-place-of-stockholm-syndrome-in-narcissistic-victim-syndrome/