Ha az egyik szülő nárcisztikus, akkor borítékolható, hogy ezt a fájdalmat nem úszhatjuk meg.

Vagy azáltal, hogy a nárcisztikus szülő aktívan fegyverként használja a gyermeket a másik szülő ellen (ilyen pl. az elidegenítési szindróma, ahol a volt házastárs ellen fordítja a gyermeket), vagy önmagában azzal, hogy vele is bántalmazó, manipuláló módon bánik, mint mindenki mással a környezetében. Szerepmodellt is jelent a gyermek számára, aki érthető módon utánozza, mint ideálképet, így félhetsz attól, hogy ő maga válik nárcisztikussá vagy nárcisztikus partnert választ felnőtt korában.

Melania Tonia Evans szerint ezt el kell tudni viselni, ugyanis az ellenfeszülés csak a helyzetet betonozza be. A gyerek karmikus választásána elfogadása és a saját igazságunk, értékrendünk szem előtt tartása hosszú távon meghozza az eredményt, ha felelősséget vállalunk a saját gyógyulásunkért és a gyereket feltétel nélkül tudjuk szeretni és támogatni.

Természetesen nem könnyű mindez.

Különösen kegyetlennek tűnnek azáltal, hogy saját gyermekeiket sem kímélik, és támogatás, védelem helyett őket is kiteszik önző játszmáiknak.

Ez óriási fájdalommal, és nagyon komoly bűntudattal jár a nem nárcisztikus szülő számára.

Evans szerint azért hibáztatjuk magunkat, mert:

• Egyrészt, hogy nem jó példát mutattunk a gyerekünknek, amikor hagytuk, hogy bántsanak minket
• másrészt a bántalmazás következtében nem voltunk érzelmileg elérhetőek a gyerek számára
• és amiatt, hogy nem tudtuk megakadályozni, hogy őt magát is bántsa a nárcisztikus szülő.
• A gyerek érzelmileg sérül azáltal, hogy tehetetlennek, gyengének látott minket, sőt akár örjöngőnek. 

Melania Evans, maga is nárcisztikus abúzus túlélője, ezekre a szörnyű érzésekre a következő megküzdést javasolja: az elfogadást. Ha ellenállsz ennek a valóságnak, ha tagadod azt, csak rosszabb lesz. Amíg kontrollálni, alakítani akarjuk a helyzetet, fenntartjuk azt. Abban hisz, hogy a teremtésben nincs hiba: a gyermekünk lelke a nárcisztikus szülőt sem véletlenül választotta. Próbáljunk bízni belső erejében, hogy magára talál, és ne kézivezérléssel próbáljuk meg alakítani a sorsát. Fontos gondolata, hogy amíg a fájdalomból cselekszünk, az nem vezethet eredményre. Az emberek kontrollmániások és kézzel-lábbal hadakoznak a szenvedés ellen. Ha mindezt a gyerekünkre zúdítjuk, csak annál rosszabb lesz: csak azért sem azt fogja csinálni, ami szerintünk megoldás lenne a nehézségeire.

Melanie Tonia Evan ezért azt javasolja, hogy saját magadon dolgozz és ennek a pozitív hozadéka majd átterjed a gyerekre is. (Spiri.nyelven: változtasd meg a vibrációdat, és erről az új platformról lehetségessé válnak a hőn áhított változások.) A gyógyulás nyomdokaiba igen hamar tudnak a gyermekeink lépni, ha az utat kitapsodo előttük.

Hasonlóan, ha a gyereket fordítja ellened rágalmazással, bemocskolással, intrikával, állj ellent annak a természetes önvédelmi igényből fakadó igényednek, hogy kiakadj a nyilvánvaló hazugságokon és igazságtalanságokon. Ha érzelmileg reagálsz, azzal csak bebetonozod a helyzetet és fenntartod azt az érzelmi légkört, amely a nárcisztikus vádjait igazolja. Azaz ne hagyd, hogy kiborítson, mert a gyerek igazolva fogja látni a hamis vádakat, illetve energetikailag a nárcisztikus által teremtett  – hiába hazug – drámai légkört fogod táplálni a helyzetnek és a nárcisztikusnak szentelt figyelmeddel. Próbálj abba kapaszkodni, hogy tudod, hogy ki vagy és hidd el, hogy ezt nem kell bizonygatnod senkinek, még a saját gyerekeidnek sem. Saját következetes támogatásodnak, a mindennapi életekben nyújtott gondokodásodnak nem kell versengenie a drága ajándékokkal és menő programokkal, amikkel a nárcisztikus fél kápráztatja el a gyerekét.
Egy esetben javasol aktív közbelépést és azt, hogy minden tőled telhetőt tegyél meg akár jogi eszközökkel, harmadik fél bevonásával: ha azt sejted, hogy a gyereket szexuálisan molesztálja vagy életveszélynek van kitéve. Ez esetben akár a láthatást is megtagadhatod. Minden más esetben tartsd be a kapcsolattartás előre rögzített szabályait, nem csak azért, mert a nárcisztikusnak is vannak jogai, hanem azért is , mert minél jobban küzdesz a nárcisztikussal, annál inkább fog ő is küzdeni veled. A szabályok kijátszása a specialitása, emiatt nagyon tartsd a határokat, de ha engeded a gyereket, előbb-utóbb elveszíti az érdeklődését iránta és már nárcisztikus táplálék után néz.
A másik – nem könnyen kivitelezhető, de teljesen hiteles – tanácsa az, hogy ne vonódj be érzelmileg. Nehéz nem kiakadni, ha a gyereked viselkedik veled igazságtalanul vagy bántóan a hatására, de ha harciasan védekezel, csak az ő malmára hajtod a vizet, mert a gyerek csak azt látja, hogy tényleg hisztérika és/vagy dühöngő vadállat vagy. Ha nem küzdesz, ő maga fogja bizonyítani a saját szülői alkalmatlanságát a gyerek szemében és az élet téged igazol majd.
Felnőttként sem lesz könnyű végignézned a gyermeked szenvedését, ahogy kihasználják, ahogy elkótyavetyéli az értékeit és az életét egy nárcisztikus partner oldalán. De itt is meg kell hagynod a gyereked számára a fejlődés saját útját, amíg ő maga jön rá mindarra, amire te is: hogy ez nem szeretet és egy ilyen kapcsolatból el kell jönni, bármilyen függőségszerű érzés is az, ami ott tart valakit. Ha igazán szereted a gyerekedet, elfogadod őt úgy, ahogy van: a sorsával együtt.