A gyógyítást és saját fejlődésemet az a hitvallás szolgálja leginkább, hogy a szenvedés átalakít. Hogy ez hogyan is működik, hadd magyarázzam el Süle Ferenc szavaival:

„Az emberi élethez egyébként a legkülönbözőbb konfliktusokkal való sokféle, sokszínű találkozás, a pszichoterápiás helyzettől függetlenül is alapvetően hozzátartozik. Gondoljunk csak játékaink, szórakozásaink számos esetére, ahol rejtvényeket, ellentmondásokat, nehézségeket keresünk és küzdünk le. Az ateoretikus zen-buddhizmus a szerzetesek lelki fejlesztésében egy igen sajátos módszert alkalmaz: paradox feladat elé állítja a tanítványát, megoldhatatlannak és értelmetlennek látszó kérdéseket tesz fel, lehetetlen tennivalót ír elő vagy rövid bizarr példabeszédet mond stb., amely amellett, hogy értelmetlennek tűnik, még megoldhatatlan is. Ez a koan… Persze nem mindegy milyen fokú és mérvű paradoxonnal, konfliktussal konfrontálódik valaki. A zen-mester intuitíve jól választott koannal konfrontálja a tanítványt, aki ezt követően ezen meditál, töpreng éjjel-nappal, s ha a válasza a mestert kielégíti, újabb koant kap. Így ilyen lehetetlen feladatokon keresztül vezetve fejlődik szellemileg a szerzetes.” (Süle: Vallás vagy pszichoterápia? Küzdelem a vertikális labirintusban 1992, 124-125.o)