Gyakran hangoztatom, hogy a várandósság alatt aktiválódnak prenatális tapasztalataink és kinyílik az a kapu, amely a saját magzati létünkhöz vezető élményeket zárja el a tudatosságunk elől. Az alábbiakban saját praxisomból idéznék olyan beszámolókat, amelyek gyönyörűen bemutatják, hogy hogyan jelennek meg ezek a feltörő élmények kapcsolatanalízisben.

Ezek az élmények először elkülönülten jelennek meg a pocakban növekvő babától, azaz a kismama addig nem találkozik születendő gyermekével, amíg végig nem járta saját magzati létének legfontosabb stációit.
Az alábbi idézet egy a várandóssága 33. hetében lévő kismamától származik, ahol – talán az idő sürgetése miatt is (mivel későn, csak a 30. héten kezdtük el a közös munkát), saját magzati megélésébe bevonódott a kisbabája is.

Nagyon puha körülöttem minden, mintha az ujjaimmal molekuláris szinten éreznék. Ez a “VAN” élmény. Ez a “MOST”. Nem tudom, merre van a fent és a lent. (…) Belementem egy vízbe, kék tengervízbe és most lassultam le (eddig kellemetlenül forgott). Ahogy mélyebbre úszok, úgy lassulok. Megálltam, lent vagyok a víz alatt. Itt van ő is, együtt úszunk. (Sírni kezd.) Hatalmasakat kacag Kristóf, mintha delfinek lennénk, ugrálunk. Istenem, de jó…