Az aggodalmaskodást és ruminálást, bár az egyik a jövőre, a másik a múltra vonatkozik, összefoglaló néven „ismétlődő negatív gondolkodásnak” nevezik a sématerápiában (Nolen-Heoksema és Watkins, 2011), mert tartalmaiktól függetlenül hasonló mentális mechanizmus mindkettő, és kezelésük – eltérő kórképekben is – jól csökkenti mind a szorongást, mind a depressziót.

Az aggodalmaskodás nem más, mint tehetetlenül sodródni ismétlődő negatív gondolatok tengerén jövőre vonatkozó, bizonytalan kimenetelű eseményekre vonatkozóan. (Papageorgiou & Wells, 2004, Brockman és Stravropoulos, 2020), Nagyfokú szorongással jár és passzív, ugyanis egy absztrakt, hipotetikus problémára nem lehet megoldást találni, pláne olyan kérdésekben, amelyeket nem tudunk befolyásolni.

A rumináció – erre szoktuk azt mondani, hogy forgatjuk magunkat – szintén passzív, mert olyan mentális tevékenységet takar, melynek során az egyén megreked egy problémánál és annak érzelmi következményeinél anélkül, hogy aktívan tenni tudna valamit a probléma megszüntetése érdekében, vagy kapcsolódni tudna az erőforrásaihoz. Eric Baker szerint a ruminálás nem más, mint az agy pótcselekvése olyan helyzetekben, amikor nem talál érdemi megoldást egy problémára.

Mind a ruminációt, mind az aggodalmaskodást nehéz kontrollálni, mert betör egy megterhelő gondolat és annak elhárítására tesz az elme kísérletet verbális, kognitív eszközökkel. Ha ugyanis absztrakt, gondolati síkon maradunk, kisebb az érzelmi átélés, mintha élénken elképzelve belegondolnánk egy konkrét helyzetbe. Az aggodalmaskodás, az, hogy forgatjuk magunkat dolgokon, vagy panaszkodunk tehát mind a túlterhelő érzelmek elkerülését szolgáló mechanizmusok.

Mindez érthető – és talán az egyetlen – lehetőség volt egykoron. De ha mostani körülményeid alapvetően stabilak, és a múlthoz képest rendelkezel más megküzdési módokkal, fejlettebb érzelemszabályozási készségekkel, egy (vagy több) empatikus, megtartó emberi kapcsolattal, akkor az igazi megoldás az lesz, ha meg tudod engedni magadnak, hogy érezd, mi is a bajod valójában. És ha a fájdalmadra, megbántottságodra, hiányodra nem is lesz gyakorlati megoldás, a tehetetlenséged elismerése önmagában fél siker, meglátod.

Irodalom: Robert Brockman – Adele Stavropoulos: Repetitive Negative Thinking in Eating Dirorders, Identifying and bypassing over-analysing coping modes and buliding schema attunement, in: Schema Therapy for Eating Disorders, eds. Simpson-Smith, Routledge, 2020, pp.69-81.