“A szülést követő időszak minden anya számára kiemelkedő fontosságú, hiszen ekkor tapasztalja meg az anyaság első élményeit, a gyermekkel való együttlétet. A legtöbb leendő anya úgy készül erre, mint egy eufórikus, csodákkal teli életszakaszra. Az első időkben azonban az öröm és lelkesedés mellett az újdonsült édesanyák más érzéseket is megtapasztalhatnak: fáradtság, félelemérzés, bizonytalanság, ok nélküli szomorúság. Ez nem is csoda, hiszen az anyák ilyenkor fokozott mértékű lelki és fizikális igénybevételnek vannak kitéve, miközben hormonális és testi változásokon mennek keresztül.A hangulat változékonysága az első két hétben természetesnek tekinthető, ezt nevezzük „postpartum blue”-nak. Az aggodalmak, szorongások, bizonytalanság az új szerepkövetelményekből, a megváltozott élet- és napi ritmusból egyaránt adódnak, s fokozatosan mérséklődnek, ahogyan az anya egyre jobban összehangolódik gyermekével, s kezdi megtalálni helyét a megváltozott feltételek között.
A szülés utáni szorongás akkor válik kórossá, amikor a normálisnál hosszabban tart vagy erőteljesebb. Előfordulási arányát nem könnyű megbecsülni, mivel sok anya igyekszik eltitkolni félelmeit. Ennek oka általában az, hogy szégyellik problémáikat, rossz anyának tartják magukat, s ezt elfogadhatatlannak ítélik. Sajnos, sokszor a környezet sem érti meg az érintett kismamák érzéseit, így segítséget, támogatást sem tudnak nyújtani. Sok anya azt érzi, egyedül van félelmeivel, mások nem élnek át hasonlókat, ami tovább csökkenti önbizalmukat. A valóság ezzel szemben az, hogy az újdonsült kismamák kb. 10%-a szenved olyan szorongástól, ami megnehezíti életvitelüket, és/vagy komoly szenvedést okoz számukra. A helyzetet nehezíti, hogy szakemberek is sokszor diagnosztizálják a szorongásos zavarokat depresszióként, pedig kialakulásukban eltérő tényezők játszanak szerepet, s tünettanuk is különbözik.
A szülés utáni szorongásos zavarok néhány fő tünete:
A szorongás nagy terhet ró arra a személyre, aki átéli, az eltitkolt vagy kezeletlen rossz állapotok pedig az egyedüllét és alkalmatlanság érzését erősítik. A posztpartum szorongásos zavarok jól és hatékonyan kezelhető állapotok, ezért fontos a megfelelő szakmai beavatkozás, amelynek eszköze elsődlegesen a pszichoterápia. A pszichoterápia hatékonyan képes csökkenteni a szorongást, helyreállítani az anya megbillent pszichés egyensúlyát, önbizalmát, gyermekével való kapcsolatának örömteli átélését.
Szülés utáni szorongásos zavarok
Az alábbiakban Molnár Judit kolléganőm doktori értekezésére szeretném felhívni a figyelmet a szülést követő lelki egyensúly fontossága miatt. Bár a szülés utáni depresszió jelensége közismert, szó kell hogy essék a postpartum szorongásról is, amely nem kevésbé kellemetlen állapot. Kutatásában így ír erről az időszakról: