Technikailag a módszer úgy néz ki, hogy leülünk egy székre és a velünk szemben elhelyezett üres székre meghívjuk azt a személyt, problémát, személyiségrészünket, akivel/amivel dolgozni szeretnénk.
Ez a módszer, ami szerintem az eredeti Perls-féle Gestalt módszer “hellingeresített” változata, rendkívül alkalmas eszköz arra, hogy számunkra konfliktusos személyekkel, absztrakt problémákkal vagy akár különálló személyiségrészeinkkel “társalogjunk”.
Az eredeti Gestalt módszer arra szorít rá, hogy figyeljek oda az igazi érzéseimre, figyeljek úgy befelé, hogy megérezzem a testérzetek mögött rejlő itt-és-most üzenetet.
Egy lépéssel tovább megy azonban az, hogy ezt a befelé-figyelést egy másik entitásra is kiterjesztjük.
A családterápiában is alkalmazzák azt a technikát, hogy a nem jelenlévő családtagnak odahúznak egy széket. A terápiás hatás egyik része abból adódik, hogy az egyes szám második személyben megfogalmazott problémák sokkal pontosabbak, mintha ha elméletben “vekengünk” arról, mi nem jó nekünk. A szék rákényszerít, hogy összeszedjük magunkat, és világosan kommunikáljunk. Ráadásul a terápiás térben büntetlenül mondhatok akármit, a szék nem üt vissza. Sőt, a másik nézőpontját is fel tudom venni, ha átülök az ő székére.
Transzperszonális attól lesz ez a módszer, hogy a székbe átülve a másik energiáját is átveszem, így azt érzem és tudom, amit ő. Ugyanez a -hihetetlen és misztikus, de működő – mechanizmus az alapja a Hellinger családállításnak is.
Az alkalmazási területeknek csak a fantázia szab határt. Beszélgethetünk édesapánkkal, 5 éves kori énünkkel, de akár a karrierünk előtt tornyosuló akadállyal is. A gyógyulás az IGAZI probléma feltárásán és korrekcióján kívül annak valódi megélésében rejlik.