Sokáig én sem hittem a gondolkodás erejében súlyos érzelmi problémák esetén.

Nem láttam be, hogy ha valaki azt mondja nekem, hogy rosszul gondolom, attól miért változna meg bennem az érzés, ami mindent elsöprően tombol bennem, megváltoztathatatlan igazságként vésve fel a falra: márpedig ez van.

Aztán rájöttem, hogy pont ez a lényeg. Hogy azért szenvedek annyira, mert azt hiszem, az van. De ha ez megkérdőjelezhetővé válik – pl. egy empatikus, objektív, az én igazságomat nem érvénytelenítő, csak a valóság egy másik szeletét megmutató másik ember visszajelzése alapján, akkor a helyzet értelmezésének megváltoztatása automatikusan meg fogja változtatni az érzéseimet is.

Nem kis erőfeszítés tetten érni ezeket az alattomos negatív gondolatokat, amelyek aztán sötétre színezik a hangulatunkat. De megéri őket egyesével kiegyelni.

Ha például azt mantrázzuk magunknak, hogy “ezt nem lehet kibírni”, attól nem fogjuk jobban kibírni azt, amit amúgy muszáj lesz. 🙂 Úgyhogy inkább próbálkozzunk Linehan javaslatával, és gondoljunk magunkra és a helyzetre másképp, konstruktívabban, hatékonyabban.